Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - TALLÓZÓ - Szabad polc - Bodor Béla: Ezmég-azmár (Háy János: Házasságon innen és túl, novellák)
TALLÓZÓ Egyéni (család)történet Kevés irodalmiságot érzek Pénzes Tímea kötetében, inkább a napló, a vallomás és az emlékirat ötvöződésének, keveredésének lehetünk tanúi, ha elolvassuk a Mesél a múlt szövegeit: az ősökről, azok naplóit, megidézett hangjait, az anya elvesztése feletti fájdalmat, némi korrajz vegyülését a magánelbeszélésekben. A fentebb említett műfajok persze éppen irodalmi reneszánszukat élik és konferenciák címéül szolgálnak rendszeresen, azonban Pénzes Tímea írása inkább a magánszférába vezet vissza, amikor még az irodalmi eszközök tudatos használatán a mondanivaló kerekedett felül. A családfa ágazatain való egyensúlyozásnak számtalan kortárs irodalmi példáját nem felemlítve csak a közelmúltban, a kolléganő, N. Tóth Anikó Fénysziklánkok kötetét hoznám fel, ahol a megfogalmazás, az írásmód irodalmi voltához kétség nem fér, ami a Mesél a múlt egyszerű nyersességéről nem mondható el. A személyes-egzisztenciális indíttatás kétségtelen és tiszteletre méltó, néha azonban zavarban érzetem magam, mikor a személyesség olyan fokát (főleg az anya halála utáni részben) érzékeltem, amely ebben a formában inkább kínosnak tűnik: akárha egy idegen a saját bajaival traktálna minket, amely terhet nem akarunk felvenni. Furcsának hangozhat, de még nem érzem elég távolságtartónak a szerzőt ahhoz, hogy ilyen személyes témát közkinccsé tegyen. (.Pénzes Tímea, Mesél a múlt. Pozsony, AB-ART Kiadó, 2006) (Litera) Rácz I. Péter Ezmég-azmár Háy János: Házasságon innen és túl (novellák) Azt hiszem, Háy tehetségének legfontosabb eleme annak az érzékelése, hogy a dolgok hol siklanak el egymás mellett vagy éppen egymáson. Ez a novellisztika valójában az oda-nem-illő művészete; legyen az nyelvi elem, a cselekményvezetés szabályainak megsértése, valamifajta horizonttörés vagy az olvasói várakozástól történő radikális elrugaszkodás... Nem lehetetlen, hogy ha majd a késő utókor irodalomtörténésze tekint visz- sza a XX-XXI. század magyar kisprózájára, többé-kevésbé szakadásmentes folyamatot fog megpillantani. Persze Kosztolányi egy kicsit más, mint Krúdy, Kamondy László, mint Gelléri Andor Endre, Garaczi László, mint Mándy Iván, Grecsó Krisztián, mint Tar Sándor; az eltérések azonban sokkal csekélyebb jelentőségűek, mint az azonosságok. Ennek a meghatározó magyar elbeszéléstípusnak az a sajátossága, hogy néhány oldalnyi terjedelemben, erősen (gyakran lefelé, ám olykor
