Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - SZÍNHÁZI ÉLET - Juhász Dósa János: Merre van Kisvárda? (Gondolatok egy fesztivál ürügyén)
SZÍNHÁZI ÉLET bán mindenki tragédiája beteljesül, s egyik nővér sem szabadulhat az apa egyre elhatalmasodó árnyékától. Gyerekkori álmaikba térnek vissza a marosvásárhelyi Cseresznyéskert szereplői is, akik valahol szintén az élhetetlenségük áldozatai (Andreea Vulpe rendezése). Az egymásból nyíló, egyre kisebb terek mindenkit gátlástalanul elnyelnek, felemésztenek. Két Háy János-darabot is bemutattak, az ún. tetralógia két utolsó darabját. Amíg a beregszásziak Bérezés László által jegyzett Pityu bácsi fia című előadása magán hordozza egy sorstragédia jegyeit, a fővárosi és a falusi életmód összeegyezthetetlenségét, addig a szatmárnémetiek A Senák című előadása olcsó bohózattá süllyed, amiről nemcsak a rendező Lendvai Zoltán, hanem maga a darab is tehet. Háy, a Nemzeti Színház pályázatán díjnyertes, s ott bemutatott darabja istendrámának hirdeti magát, s egy hatvanas évekbeli vélt kol- lektivizálási tragédiát mesél el hihetetlenül obszcén és alpári nyelven. A helyi ön- kormányzat komoly vitákat folytatott az előadás miatt, számomra viszont az érthetetlen, hogy ez a darabnak nevezett vulgártréfafüzér hogyan kerülhetett egy társulat műsorára. Mi ez, ha nem ízlésficam a köbön?! A szabadkaiak két zenés darabot hoztak, a Szulamit, amelyet Kuprin örökzöldjéből dolgozott át Zalán Tibor, hogy a harmadára meghúzva Bakos Árpád világzenéjével Hernyák György útmutatásában színre kerüljön, a drasztikus húzások miatt nem igazán vált színházi élménnyé. De a zene az még sokáig elkísér. Nem tagadhatom, hogy a fesztivál legnagyobb élménye a Zárórához kötődik, amely nemcsak előadásként felejthetetlen élmény, hanem társulatépítésként is sokáig követendő példa marad. Néhány fiatal színész, aki jól játszik hangszeren is, összeáll, s megír egy ugyan amerikai csehóban játszódó, de mélyen emberi történetet. Remek az előadás dramaturgiája, az idősíkok és a szerepek váltogatása, s rövid időn belül azonosulunk a színpadon játszókkal. Nehéz jelzőket találni az előadás méltatására. És szóljunk még két előadásról, a temesváriak kivitelezésében Kisvárdán kevéssé sikerült, de igen merész Don Juan és Faustjának látványvilágáról, valamint a gyergyószentmiklósiak mozgásszínházáról (Történetek a láthatatlan városból). Nagyon izgalmas mozgáskombinációkat tartalmazott a gyergyóiak Feydeau bohózata is (Zsákbamacska). És ne feledkezzem meg Barabás Olga Brecht adaptációjáról, a Valahol Szecsuánban című előadásról, amely egy igen izgalmas rendező, egyre inkább kikristályosodó eszköztárát és világát mutatja. A cikk záró részében kellene szólni a két felvidéki társulat idei évadáról is. Az évad első előadásairól már e lap hasábjain írtam, s a többiekről is olvashattak a www.szinhaz.hu oldalain. Kassán egész reményteljesen indult az évad, hisz A dzsungel könyve után, amiben a fiatalok vitték a prímet, került sor Egressy Zoltán Vesztett éden című darabjának a bemutatójára a stúdiószínpadon, Beke Sándor rendezésében. Az előadás lehetőséget nyújtott egy sokkal többre képes, elhanyagolt színészünknek, Gál Tamásnak, aki Madách alakját magára öltve mintha egy mai felvidéki sors predesztináltságát vetítené elénk. Nem szerettem volna azt írni, hogy
