Irodalmi Szemle, 2006

2006/8 - BÚCSÚ LOVICSEK BÉLÁTÓL - Duba Gyula: „Lovicsek Béla egy volt közülünk...”

BÚCSÚ LOVICSEK BÉLÁTÓL

molysággal és tudatosodó kifejező erővel bővül, másképp komponál, jobban szerkeszt. Talán valami mégis hiányzik nála: a hangsúlyos és átélt gondolati komolyság! Mesélő alkata tovább fejlődik a Tűzvirágban (1963), láthatólag vonzzák a szokatlan történetek. Az elbeszélő mód már komorabb tónusú, mintha nemesedne a jó értelemben vett mesélés igénye, a népi adomázás szelleme, a magyar irodalomnak mindig is hagyományai. Garam menti életfelfogással és hazai ízekkel társulva él a műben, némileg a vidékiség idiómáját viselve, hűen kezdő irodalmunk ösztönös késztetéséhez: elmondani, kibeszélni, mi történik s mi történt velünk! Elemi kényszer, gyakran kudarcot vall! Talán nem tűnik a kritikusi vélemény és esztétikai érték becsülésének azonban, ha megjegyzem, hogy Lovicsek műveinek bírálata u- gyan helyénvaló volt, ám a bírálók mulasztást is elkövettek, amikor nem vizsgálták meg alaposabban a művek sikerének természetét, s ezáltal az olvasói elvárások jelentéségét és szerepét! Az irodalmi népszerűség és az olvasásszociológia kérdései tanulságokkal szolgálhattak volna olyan értelemben, hogy a művek esztétikai színvonala mellett milyen más tényezők befolyásolhatják hitelességüket s végső fokon hatásukat és szellemi küldetésüket. Nevezetesen azért is, hogy jobban oda figyeljünk és nyomon kövessük a műbírálat, a kritika kezdődő és egyre növekvő el- méletieskedő öncélúságait, a születő kánonok uralmának fokozódó önkényét, a- mely az irodalom mai presztízsvesztését (is) eredményezhette, és mára az áldatlan, szakmaközpontú állapotokig, csoportosulásokig vezetett.

Furcsa s jellemző kettőség van hát Lovicseknél, de mit jellemez? Egyrészt a legolvasottabb szerzőink egyike volt, másrészt a kritika annyira nem kedvelte, hogy alig értékelte. S ezt ő is érezte, bár nem tudott vele mit kezdeni. Igyekszik tehát mellőzni, nem tudomásul venni. Kései interjújában Lacza Évának beszélt erről 1987-ben. Az életműnek így lesz része az élet is! Agyvérzés után részlegesen megbénulva, mozgásában korlátozottan, görbebottal jár, mondja, immár ismét falusi magányában vall így! Olvasói sikerei ellenére nem értékeli a kritika, de túlteszi magát ezen, mert állandóan érzi közben a munkáját és személyét övező közösségi érdeklődést és megbecsülést. Színműveit műkedvelők játsszák állandóan, Forgószélben című regénye tizenhatezer példányban jelenik meg, óriási példányszám, s hamar elfogyott. Megfogalmazza nemzedékünk közös élményét: „Annak idején, amikor írni kezdtem, balga fejjel azt hittem, hogy megváltom a világot. Aztán később rájöttem, hogy sehogy sem sikerülhet, hisz megpróbálták már előttem nagyon sokan...”

Falumtól nem messze, a Garam mentén, Nagypeszeken született, Tergenyén tanított, közeli társ nekem mindenképp! Néptanító, író, Csemadok központi titkár, a kultúra eredményes terjesztője. A háború utáni nyomorúságos években környékbeli futball-legenda, a falumban egy mérkőzésen kulcscsontja tört. Kifogyhatatlan és fáradhatatlan viccmesélő, szerény és igaz ember. írói sikereinek emléke is legendás, agyvérzése utáni tehetetlensége nehéz emberi sors. Elmondása szerint egykor gyerekkorában egy öreg cigányasszony megjósolta a tenyeréből, hogy híres ember