Irodalmi Szemle, 2006

2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Hogya György: Agyagtáblák (esszénovella)

Hogya György

Agyagtáblák

„ Az igazi történetfilozófia abban a belátásban rejlik, hogy a végtelen változások és zűrzavarok ellenére is mindig ugyanaz az egyforma és változhatatlan lény áll előttünk, amely ma ugyanazt cselekszi, amit tegnap és mindig: fel kell tehát ismernie minden történés azonos voltát,

5 mindenütt ugyanazt az emberiséget kell látnia, a sajátos körülmények, jelmezek és erkölcsök minden különbözősége ellenére is... ”

(Schopenhauer)

...tulajdonképpen nehezen tudnám megmondani, hogy amikor az írás csontvázát — gerincoszlopát, bordáit és végtagjait, tehát mondanivalóját és idézetekké merevedett gondolatait - tapogatom, akkor valójában nem pusztán saját, csapdába esett lelkem kitörési próbálkozásait rögzítem-e?

És persze nem csak az írással, annak „küldetésével” és mondanivalójával kapcsolatban támadtak kétségeim - ugyanúgy nem tudok megnyugtató választ adni arra, hogy miből is vagyok megalkotva; kinek, minek a lenyomata vagyok, s a bennem örvénylő gondolathalmaz miféle törvényszerűségek szerint viselkedik.

Már feladtam a reményét annak, hogy megalkossam magam, elfogadom tehát, hogy - miként az ősi agyagtáblákba vésett törvények - valamiféle késztermék vagyok; valaki, aki képtelen megváltoztatni önmagát. Nagyon sokáig - sőt, titokban mind a mai napig - önmagam megértésének katartikus élményéről álmodoztam, ma már annak is örülnék, ha egy kicsit közelebb kerülnék ahhoz a képhez, a- mely - a lelkemmel való meglehetősen mostoha törődés következtében - ismerőseim körében kialakult rólam.

Persze sokan vannak, akik különböző okokból nem értenek egyet velem, vagy egyáltalán nem értenek meg. És nyilván az, amit önmagámról képzelek, nem azonos azzal, amit mások gondolnak rólam. De — ebben a tekintetben - nem is érdekel mások véleménye. Az önmagam által maghatározott és kialakított énemet meg akarom tartani saját magam számára, s megbékéltem azzal, hogy másoknak más is lehet a véleményük rólam.

Egy fátyol mögött élek, mely mögül nem látom tisztán az életet, pedig az é- let hideg tárgyilagossága kíméletlenül meghatározta a helyemet a világban.

Bármennyire igyekeztem (mennyire is?), be kellett látnom, hogy íróként sem vagyok „életrevaló”. Kerestem a „helyzeteket”, hogy megélt dolgokról írhas