Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Szarka László: Napszámosok és Herkulesek az új posoni kertben (Lacza Tihamér kötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2006 lőtték alóla hetes lovát, nyakába vette a rádiós magnót, hogy hírt adjon, véleményt formáljon, értéket közvetítsen. S közben szép lassan körbekerítette a maga posoni „csillagos kertjét”, ahol otthonra lelnek régi korok nyughatatlan régi utazói, a tudomány és literatúra egykori és mai napszámosai, a történelem felejtésre ítélt Herkulesei. A mindennapi szerkesztői-tudósítói hajsza mellett vagy éppen annak köszönhetően ma ő a szlovákiai magyar közösség egyik legautentikusabb enciklopédistája. 1985 óta megjelenő művelődéstörténeti kötetei jelzik, a tudományok közti közlekedésre berendezett házi laboratóriumában készül a terv a tökéletes kertről. Gondosan nyírt sövények, dús lombú fák és cserjék közé, termékeny irodalmi és tudományos tisztásokra invitál bennünket a szerző. Sétára, egy kertben, ahol minden a helyére kerül. Merthogy Lacza Tihamér legújabb könyvének címében magától értetődően a kisebbségi léthelyzetekben megálmodható ideális térre történik utalás. A Séta egy kertben közel negyed évszázadnyi termésből összegyűjtött esz- székötet. Szövegeiből felsejlenek az előző századok során felfedezett majd elveszített éden képei. S mindezeket a szerző múlt századvégi sivatagi időkben megformált értékőrző, dokumentátori szándéka hitelesítette és mentette át a mostani bíztató időkre. A könyvismertetések, portrék, beszámolók kisebbségi utópiáink holttengeri leleteiként tárják elénk a régió kis nemzeteinek, népcsoportjainak kulturális örökségét, közösségépítő törekvéseit és együttélését. Meg az együttműködésre irányuló térségi összefogás mindmáig jórészt megvalósíthatatlannak bizonyult elképzeléseit. S mindezek mögött a tolmácsok, fordítók, közvetítők, hídverők s mindenfajta reményvesztett vándorzenész részsikereit és kudarcait... Mindazonáltal legalább nekünk ne legyenek kétségeink afelől, hogy az egymás kultúrájának megértésére, tiszteletére, a többség és kisebbség közötti egyenjogúságra alapozott Duna-menti Köztársaság a közép-európai kisebbségi literátor értelmiség legtermékenyebb utópiája maradt. Ennek a köztársaságnak teljes jogú állampolgárságát csak azok nyerhetik el, akik saját értékeik mellett tudják tisztelni a másét, a közös tradíciókat nem egymással szembeni nemtelen vitákra, hanem egymás nyelvének, kultúrájának megismerésére használják. Ez az a köztársaság, ahol a szellem egy bizonyos tengerszint feletti magasságán éppúgy megférnek egymás mellett a nemzeti mítoszok, hősök és himnuszok, akárcsak az exulánsok, emigránsok, egyházakból és pártokból kizártak, máglyákra hurcoltak tanúságtételei, vagy éppen az asszimilációs nyomás alatt élők minőségelvű többletteljesítményei. Lacza Tihamér az írók mellett a tudósok, világutazók, irodalmárok műveivel népesíti be a maga változatos kertjét. Az utópiakert szépségeit és reménytelenségét a Német László által megálmodott „kert Magyarország” vagy a Baraczai Kovács István által azóta kikiáltott Gömörország gondolatisága képviseli. Az emlékkertet a szerző prágai tavasz idejéhez kötődő diákévei szegélyezik. És a Széplak utcai
