Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Fonod Zoltán: „...a kisebbségi magyar irodalom egyik legtájékc zottabb ismerője” (Szeberényi Zoltán munkásságáról)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2006 mert a különféle irányzatok együttélése a 18-19. századtól természetes velejárója a magyar irodalomnak. Szerencséje irodalmunknak, hogy személyi feltételrendszerében (jobbára) megőrződött a mű- és értékközpontú kritikai szemlélet. Egyfajta állandóságot, megnyugtató következetességet és tárgyilagosságot képvisel ebben a folyamatban legtermékenyebb irodalomkritikusunk, irodalomtörténészünk, Szebe- rényi Zoltán munkássága. Egyike azon irodalomtörténészeinknek, akik az irodalomkritikát a napi és időszaki sajtó eltérő lehetőségei között közel fél évszázada gyakorolják. Ha emlékezetem nem csal, az első írása 1960-ban, az Új Ifjúságban jelent meg, Kölcsey Ferenc születési évfordulója alkalmából. Aligha véletlen, hogy jó egy évtizeddel később Győry Dezsőről, az „új arcú magyarok” nagyra becsült költőjéről írt monográfiája, A vox humana poétája (1972) jelentette számára az igazi kritikusi megmérettetést. Azóta légiónyi írása, tanulmánya „szántotta” tájainkon a magyar irodalmi „televényt”. A Magyar irodalom Szlovákiában című kétkötetes műve kapcsán (2000, 2001) néhány éve Duba Gyula „irodalmunk legendájaként” emlegette Szeberényit. Okkal, hisz ez a vállalkozás nálunk (minden fenntartás vagy hiányérzet ellenére) a szlovákiai kisebbségi kortárs magyar irodalom vonatkozásában példa nélküli. Az úttörő szerepet korábban Görömbei András kötete (A csehszlovákiai magyar irodalom 1945-1980, Bp.,1982) vállalta, Szeberényi Zoltán lényegében ezt a gyakorlatot folytatta, amikor portréesszékben idézte meg az 1945 utáni több mint fél évszázad kisebbségi magyar irodalmát Szlovákiában. „A közösségen belül Szeberényi jelenségként szemléli az írókat-költőket, és - különösen műve első kötetében - az esztétikai hozadék mellett keresi az alkotóerő nyilvánvaló fellobbaná- sait, a hitelesség stigmáit, a teremtő véna akár leghalványabb jegyét” - írta művéről Duba Gyula. Bár kötete utószava szerint „nem volt szándékában” irodalomtörténetet írni, ebben a rendhagyó „irodalomtörténetben” lényegében átfogó képét adja irodalmunknak. Elmondhatjuk, Szeberényi Zoltán az 1945 utáni cseh/szlovákiai kisebbségi magyar irodalmi „vonulat” egyik legtájékozottabb ismerője. Nemcsak a kritkusi pálya neheze tette azzá, hanem több évtizedes egyetemi oktatómunkája is. Előzményként említhetném, persze megjelent köteteit (Visszhang és reflexió, 1986; Arcok és müvek, 1988; továbbá a Duba Gyuláról 119911, Ozsvald Árpádról /2000/ és Turczel Lajosról /2002/ írt), kismonográfiáit, valamint lexikonszerzői tevékenységét (A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-1995, illetve 1918-2004). Mindezek egyértelmű bizonyítékai annak, megbecsült, érdemes és tiszteletre méltó az a tevékenység, melyet Szeberényi Tanár Úr felmutathat. Egyik kötete (Visszhang és reflexió) recenzálása során, 1987-ben azt írtam: „Munkásságára az az őszinte szolgálat jellemző, melyet csak azok tudnak ezzel a szerénységgel gyakorolni, akik ösztönzői, támogatói, nem pedig a vámszedői kívánnak lenni egy irodalom fejlődésének.” Ezt a kortársnak/sorstársnak kijáró elismerést minden fenntartás nélkül ma is vállalom, Szeberényi Zoltán (nemzedéktársaival együtt!) a
