Irodalmi Szemle, 2006

2006/8 - Pomogáts Béla: Megőrzendő hagyományok (2) (esszé)

Pomogáts Béla

Megőrzendő hagyományok (2)

(.Folytatás az előző számból)

FELEJTÉS ÉS RÁGALOM

írókat, adott esetben igen nagy írókat két módon lehet eltávolítani abból a kanonizációs rendszerből, amelyben korábban mindenki által elismert jogos helyük volt: az egyik módozat a felejtés (az elhallgatás), a másik a rágalom. Valljuk meg, a huszadik század közepére, az évszázad második felében tevékenykedő - és korábban egyetemleges megbecsülésnek örvendő - íróink közül többnek is ez a nyugtalanító sors: az elhallgatás vagy a rágalom jutott. Ha ennek a szomorú jelenségnek a magyarázatát keressük, igencsak különféle indokokhoz jutunk. Szerepet kap itt a politikai pártosság és elfogultság, amely képtelen elviselni, hogy a „másik oldalon” elhelyezendő alkotó egyéniség általános megbecsülésben részesül. Szerepet kap az ismerethiány, hiszen talán sohasem (vagy csak talán az ötvenes évek szomorú világában) jutott nyilvános megszólaláshoz annyi félművelt és alig tehetséges újságíró vagy irodalomkritikus, mint manapság, és természetesen szerepet kap a frusztrált személyiség, a kórosra növekedett önérzet, amely nem tudja elviselni az emberi és művészi „nagyságot”, következésképp boldogan dobál sarat olyan írói életművekre, amelyeket korábban széles körben övezett megbecsülés, amelyeket a vállalt küldetés és a létrehozott értékes teljesítmény máskülönben fényesen igazolt.

Az identitászavarokkal küszködő, frusztrált irodalomkritikus, irodalomtörténész vagy éppen „irodalompolitikus” természetesen szívesen csomagolja politikai előítéletek burkába véleményét, nagy íróink jelenlegi megítélésében: elhallgatásában és elutasításában nemegyszer a kommentátor személyiségének zavarossága és pártpolitikai fundamentalizmusa találkozik. Nem mondhatnám, hogy ez szerencsés és termékeny találkozás. A magyar társadalomban, a magyar értelmiségben, mi több, a magyar irodalmi életben mostanság annyi félresikerült személyes ambíció, annyi megfontolatlan állásfoglalás, annyi túláradó egyéni indulat található, hogy valójában nemigen lehet csodálkozni azon, miszerint mindez nem marad meg a politikai, pártpolitikai kampányok medrében, hanem - akár egy tavaszi árvíz a lakókörzeteket - elönti a szellem által lakott területeket is. Csak hát ezeknek a mentá