Irodalmi Szemle, 2006
2006/7 - TALLÓZÓ - Zólya Andrea Csilla: Egység és határok? (publicisztika)
TALLÓZÓ délyi Fejedelemség korára és Bocskai figyelmeztetésére emlékeztetett, arra, hogy soha ne szakadjanak el az erdélyiek a magyarországiaktól. A székely fogalom használata kapcsán Szilágyi István hozzáfűzte, a románoknak is jól jött egy ilyenfajta különbségtevés, mert annál kevesebb a magyar, ha számolniuk kell a székelyekkel. A politika ki is használta ezt a népszámlálás során. A konferencia délelőtti ülését záró hozzászólások a különbségek és rétegződésekre hozott példák és gondolatmenetek mentén zajlott, amelyek természetesen nem föltétlenül csak a régiók lapján körvonalazódnak. A délutáni ülésszakot Bréda Ferenc előadása indította, a fogalmak újragondolására késztetés jegyében. „Cselesen van megfogalmazva” - jegyezte meg a konferencia címéről. A továbbiakban, visszacsatolva az erdélyi irodalom kifejezés használatához, kifejtette, hogy nem pontos ez a szóhasználat, ha figyelembe vesz- szük a történelmi Erdély határait, abba a Partium nem tartozik bele. így inkább Romániában íródott irodalomról lehet beszélni. Szakács István Péter a diaszpóra irodalmáról, illetve a kanadai magyar irodalom belső identitástudatáról tartott alapos történelmi áttekintést, majd őt követte Németh Zoltán előadása, kissé felrázva a hallgatóságot. Elméleti szempontból rendkívül értékes és ugyanakkor élvezetes előadást hallhattunk, melynek beszédmódja teljesen eltért az előadótársakétól, a konferencián addig elhangzottakhoz képest új értelmezési lehetőségeket kínálva. Egy játékkal indított, sikeresen elbizonytalanította a jelenlevőket, és példáival rávilágított arra, hogy nemigen lehetséges a szerzői név ismerete nélkül, pusztán a szövegekből megállapítani, hogy a szerző melyik régióból származik, jelen esetben éppen szlovákiai magyar, magyarországi vagy külföldi. Kérdés: van-e értelme használni a szlovákiai magyar irodalom fogalmat, az életrajzi értékek használata a fontosabb vagy az esztétikai, hiszen az utóbbi harminc évben az identitás megváltozott, azonban ez az identitásvesztés nem megfoszt, hanem épp felszabadít. Németh Zoltán ebben a lehetőségek kitágítását tartja lényegesnek, miáltal a mesterséges határok, a mentális határok a Játékkal”, a saját identitásunkkal űzött játékkal áthághatóvá és eltüntethetővé válnak. Nem az esztétikának van szüksége a „szlovákiai magyar irodaiom”-féle fogalmak használatára, hanem az identitásnak. De egyáltalán - mint ahogy már számos írásában, ezúttal is kifejtette -, maga a „határon túli irodalom” kifejezés is régen problematikus. Ha megtartanánk annak logikáját, akkor irodalmunk majdnem száz évét „törökországi magyar irodalom” címke alatt kellene emlegetnünk — mutatott rá Németh. Természetesen egy irodalom önállóságát nemcsak maga a nyelv garantálja, hanem beleszól az identitás is, így mégiscsak vannak regionális magyar nyelvek és regionális magyar irodalmak. Előadásában Németh a szlovákiai irodalom helyzetével példázta, hogy a magyar irodalom szegregálódása, rétegződése egyáltalán nem az országhatárok mentén történik, hanem sokkal inkább a különböző irodalomfelfogások és kánonok vonalán, továbbá az irodalmaknak az azokhoz való igazodásuk mentén.
