Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (2) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)
Gál Sándor ez a döntés, mert azt tartottam természetesnek, hogy ha az adófizetők pénzéből fedezem a lap kiadását, akkor az a méltányos magatartás, ha az olvasók - adófizetők - hozzájussanak akár jelképes összegért is a laphoz. Ezért hát nem valami repeső kedvvel, a kényszerű áremelés bevezetésének tényét egy rövid jegyzetben közöltem az 1994-es decemberi számban. „A következő, 1995-ös évben a Keleti Napló immár a hatodik évfolyamába lép. Az alapítás percétől az volt a szándékom, hogy színvonalas, ugyanakkor olcsó, mindenki számára hozzáférhető lapot szerkesszek. A gazdasági változások, a nyomda, a papír, a disztribúció stb. drasztikus áremelései azonban a Keleti Naplót sem kerülték el, s a lap árának módosítására kényszerítenek. Tisztában vagyok az áremelés kockázatával, de ha a Keleti Napló megmaradása, megtartása csak így érhető el, akkor ezt a kockázatot vállalnom, vállalnunk kell. Ehhez a közös vállaláshoz kérem olvasóink megértő támogatását és áldozat- vállalását.” Naplómban erről s a szlovák fővezérség velünk szembeni magatartásáról az alábbiak olvashatók: „...A Keleti Napló januári számát zártam le; indul a VI. évfolyam, ami már majdnem történelem. Tegnap pedig Pozsonyban voltam, Dobos Lacival tárgyaltuk meg a holnapját, összegezve az egyre növekvő nyomorúságot. (...) Persze az is megeshet, hogy jövőre nem kapunk állami dotációt. Akkor pedig az utcára kerülök, s a Keleti Naplónak vége...” A december 28-i bejegyzés sajnos, már a kudarcot vetíti elém: „A december eleji kilátások vagy pontosabban: kilátástalanság, egyre inkább kezd bizonyossággá körvonalazódni. Vén fejjel kell megtapasztalnom, hogy mit jelent munkanélkülinek lenni. (...) Az óév utolsó napjaiban ez a gondolat egyáltalán nem fölemelő.” Január derekán pedig ugyanott már ez olvasható: „A bizonytalanság fenesé- ge rág az év eleje óta, mert a Keleti Napló léte megint veszélybe került; nincs pénz a kiadásra. A januári szám még megjelent, a februárit is előkészítettem, de Dobos Lacival való telefonbeszélgetés után egyelőre a 2. sz. kéziratát visszatartottam. Végül is abban állapodtunk meg, hogy ha a „provizóriumból” kapunk valami pénzt, akkor márciusban egy összevont számmal - (2-3.) - oldom meg az átmenetet. Volt már ilyen - de akkor egy egész év lett egyetlen szám - 1-12. (...) Nehezen viselem az egészet, s ebből következik, hogy rosszul alszom; van, hogy egész éjszakákat átvirrasztok, s nem látom a kiutat, nem látok semmilyen megoldást. Mindaz, ami Pozsonyban történik, egy jól összehangolt támadás - ellenünk. Mert: az iskoláink, a sajtó, a színházak, a magyar kultúra egésze ellen cselekszik ismét az egész szlovák fővezérség.” Valamivel később írtam, de teljes egészében erre is vonatkozik az a feljegyzésem, amelynek néhány bekezdését ide másolom. „...E kudarcélmény borzongató napjaiban írtam le a naplómban, hogy az irodalmi lapokat, folyóiratokat nem megszüntetik, hanem kivégzik, mert valahány folyóirat élő organizmus. Ezért a lapok, folyóiratok hóhéraira ugyanazokat a törvé
