Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (2) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)
Egy küzdelem emlékei (2) gé bonyolult volt, hiszen egyrészt még a Hét szerkesztőriportere voltam, másrészt Serfőző Simon kérésére a Miskolcon megjelenő Holnap főszerkesztő-helyettesi feladatait is vállaltam, a korábbi „főmunkatársi” státust követően. A baj csupán az, és annyi volt, hogy a nap továbbra is 24 órából állt... Ilyen körülmények között láttam hozzá ismét a Keleti Napló szerkesztéséhez, nemkülönben azoknak a feltételeknek a létrehozásához, amelyek - most már- az országos terjesztésű lap szerkesztői munkakörülményeinek minimális feltételeit biztosították. Mivel a lapot lényegében eddig is a Csemadok Kovács utcai székházában „szerkesztettük”, s mivel az emeleti könyvtárszobát alkalmasnak találtam a „szerkesztőség” számára, Sidó Zoltánnal, a Csemadok OV főtitkárával tárgyaltam az említett helyiség bérbevételéről. Megbeszélésünk következménye, illetve hát eredménye, egy bérleti szerződés lett, amelynek alapján a „Csemadok OV titkársága bérbe adja kassai székházának könyvtárhelyiségét a Keleti Napló szerkesztőségének 1992. május 1-től 1992. december 31-ig. A bérleményért és a szolgáltatásokért (...) a Keleti Napló szerkesztősége 6000 koronát utal át a Csemadok (...) számlájára.” Ezt a szerződést május 4-én írtuk alá. Az egész „berendezés” pedig állt egy kicsi asztalból, egy székből és egy írógépből. A szerkesztőség tulajdonába csupán az írógép tartozott. Az „infrastrukturát” továbbra is a Csemadoktól „kölcsönöztük.” Akkori feljegyzéseimben ezeket az eseményeket így rögzítettem: „A Keleti Napló szekere - úgy tűnik - jó irányba mozdult el, de még sok és komoly erőfeszítésre és kitartásra lesz szükség ahhoz, hogy igazából gyökeret verhessen a szlovákiai magyar régióban. Az érdeklődés azonban azt jelzi, hogy erre van esély. Talán a más helyzetből való valóságközelítés teszi, hogy nemPozsonyból indul el, hanem Kassáról. Ma Turczel Lajostól kaptam levelet s egy érdekes Asguthy-írást, 1942-ből. Szeberényi Zoli is ígért írást, meg mások is.” (Az érdekesség, nemkülönben a változás hitelének rögzítése végett, még azt is ide másolom, hogy azokban a napokban Dobos Laci felhívott telefonon, hogy „a Madáchnak olyan új nevet kell kitalálni, hogy Madách is legyen, de egyéb is, mert a privatizációnál esetleg a minisztérium a név jogát nem adja meg.” Azt javasoltam Dobosnak, legyen Madách-Posonium, ha már egyszer - egyébként is mindenki a „pozsonyi Madáchot” mondja. Javaslatomat Laci gondolkodás nélkül el is fogadta. A változóban a változatlant!) Nem sokkal később a korábbi megbeszéléseink alapján az általam kidolgozott együttműködési megállapodást - némi kiegészítéssel - a Keleti Napló és a Madách Kiadó között - Dobos Lászlóval 1992. április 29-én írtuk alá. (A megállapodás szövegét a dokumentumok közé soroltam be). Ezt követően május elsején átléptem a Hétből a Madách Kiadóhoz. Ettől számítva főállásban szerkesztettem a Keleti Naplót, amely ekkortól számítva nyolcoldalas terjedelemben jelent meg, és mintegy 80 flekknyi írást és képet tudtam közölni egy-egy számban. Feljegyzésem szerint ekkor „van már egy munkatár
