Irodalmi Szemle, 2006
2006/7 - Pomogáts Béla: Az irodalomnak vállalni kell az értékek pluralizmusát (esszé)
Pomogáts Béla amelyet fokozatosan elismert az irodalmi élet, a szellemi köztudat, sőt utóbb az iskolai oktatás. Ez a virtuális értékrend kétségkívül teret nyert a hetvenes és nyolcvanas évtizedben, és legalábbis igényesebb kritikusok, nem zárták ki az irodalom felsőbb régióiból, mondjuk, Kassákot, csak azért, mert avantgardista, Füst Milánt, mert zsidó, Fábry Zoltánt, mert marxista, Déryt, mert baloldali, Verest, mert paraszt, Szentkuthyt, mert művelt, Pilinszkyt, mert katolikus, Mészölyt, mert liberális, Sütő Andrást, mert Marosvásárhelyen, Határ Győzőt, mert Londonban él, Nagy Lászlót, mert a népköltészettől tanult. Türelmetlenséggel és elfogultságokkal persze az értékkiegyenlítődés évtizedeiben is találkozhattunk - Magyarország határain kívül és belül egyaránt. Az irodalomnak - általában a szellemnek - azonban lényegéből fakadóan az értékek pluralizmusát kellett vállalnia és az egymástól különböző értékek szabad köztársaságát kellett létrehoznia. A nyolcvanas évek során - irodalomtörténészek és kritikusok, általában az irodalmi közélet erőfeszítései nyomán - létrejött értékrendnek, sokáig úgy hittem, lényeges pontokon továbbra sem kell változnia. Valójában ezt a konszenzusos értékrendet érvényesítette (nagyrészt Béládi Miklós erőfeszítéseinek következtében) az 1945 és 1975 közötti korszak irodalmának történetét feldolgozó hatkötetes akadémiai kézikönyv. Az ilyen módon létrejött konszenzusos értékrendet (irodalom- történeti kánont) valójában a nyolcvanas évek végén bekövetkezett történelmi átalakulások sem forgatták fel, annak ellenére, hogy ezek az átalakulások szinte minden téren, a kultúra körében vagy a nemzet történelmi önismerete körében is felvetették a radikális átértékelések igényét és szükségét. A hetvenes és nyolcvanas években kialakult, összegző és kiegyenlítő jellegűnek mondható értékrend (legalábbis az én véleményem szerint) mégsem szorult radikálisabb átformálásra, legfeljebb (az újabb értékekkel történő) kiegészítésre. Az irodalmi tudatban és értékelésben a „rendszerváltás” már korábban végbement. (Sőt, egyike volt ez azoknak a szellemi tényezőknek, amelyek az általánosabb „gondolkodásváltást” készítették elő!) Ennek az irodalmi, mondhatnám így is: kanonizációs „rendszerváltásnak” a következménye volt az, hogy például az emigrációs irodalom végre elfoglalhatta méltó helyét a magyar irodalmi kultúrában: Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kovács Imre, SzabóZoltán és Határ Győző műveinek hazatérésére gondolok a többi között. A rendszerváltozáshoz vezető időszak irodalomtörténeti és kritikai erőfeszítései nyomán, úgy tetszett, valamilyen: az értékek egyensúlyára alapozott „respub- lica letteraria” jött létre, amely méltányosságot tanúsított minden múlt- és jelenbeli érték iránt, és kész volt befogadni az újonnan fellépő törekvéseket, így a posztmodern irodalom törekvéseit, valóban értékes eredményeit is. Az értékeknek ez a szabad köztársasága látszik megrendülni az ezredforduló szellemi viharai között. Mára több értékrend is létrejött, többnyire egymás ellenében, és például a „konzervatív” jelzővel illetett irodalomtörténet-írás, irodalomkritika egészen más kánonnal
