Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - TALLÓZÓ - Klapcsik Sándor: Látás, értelmezés és testkép (H. Nagy Péter: Féregjáratok című könyvéről)
TALLÓZÓ szerző fejlődési folyamatának formuláját. „Ezt a kötetet részben saját szórakoztatásomra állítottam össze. Nem készült különleges alkalomra, nincsenek didaktikai szándékai, nem szolgál semmilyen pedagógiai célt, tudományos értéke elenyésző, feltehetően nem lesz különösebb hatástörténete.” (H. Nagy, 7.) Bármilyen szerénynek tűnik ezek alapján a szöveg írója, azért a bevezető utal arra, miért lehet mégis fontos a könyv. Fő érdeme az lehet, hogy a különböző, magyar és angolszász szépirodalmi szövegeket, a populáris és a „magas” kultúra alkotásait párbeszédbe lépteti egymással, valamint tudományos (konstruktivista, herme- neutikai, etnológiai) elméletekkel. Ezeket a kapcsolásokat azonban csak részben végzi el a szerző: magának az olvasónak kell a kötet egyes darabjai közt „linkeket” találni. Az egész kötetre jellemző posztmodern gondolkodás már itt, az olvasónak szánt instrukciókban tetten érhető: hipertextként kell használni a könyvet. Az igen távoli hátterű szövegek kérdésirányait, melyek egyébként összeköthetetlenek lennének, az olvasó (a Science fiction szövegek szereplőihez hasonlóan) a téridő-kontinu- um átrendezésével hidalhatja át. A féregjáraton való közlekedés felfüggeszti a hagyományos, lineáris mozgás és olvasás metaforikáját: „A kompozíciónak nincs tele- ológiája, bárhol felüthető, az adott rész féregjárathoz hasonlóan viselkedik: összeköti a téridő egyébként elérhetetlen tartományait...” (7.) Rendkívül érdekes lehet a kötet második, harmadik és negyedik szövege (21-55.), melyek a konstruktivista tudományfelfogás felől irányíthatnak minket a látás, észlelés és testképünk kérdéseihez. H. Nagy Niklas Luhmannt, az autopoietikus rendszerek egyik szószólóját idézi. A német gondolkodó az ún. „ontológiai gondolkodástól” határolja el magát, mely a kutatói megfigyelést megkülönböztetési formákhoz (igaz - hamis, lét - nemlét, szubjektum - objektum) köti. „A megfigyelés nem más, mint egy megkülönböztetés alkalmazása az egyik, és nem pedig a másik oldal megjelölésére. A megktilönbözetés nem más, mint egy olyan következménnyel járó határkijelölés, amely szerint csak határátlépéssel lehet az egyik oldalról a másikra átjutni. Ezt nevezi Spencer Brown formának.” (Luhmann, 113.) (Kérdés, nem lehetne ezt az „ontológiai álláspontot” a kognitív tudományfelfogás felől megközelíteni - ennek kibontása persze hosszas kutatómunkát igényelne.) Noha H. Nagy inkább az „ontológiát” bíráló Luhmannt követi, a magyar irodalmár elemzéseiből is az derül ki, hogy a látást mindig megelőzi az értelmezés. Az ember ugyanis nem tesz mást, mint kiválasztja a már ismert képek és válaszok közül azt, amit egy adott jelenség esetén hozzáillőnek gondol. A Foucault által közreadott Herculine Barbin, más néven Alexina B. c. könyv elemzése során az orvosi tekintet az, ami előtérbe kerül: a tudományos pillantás nem csupán konstatál, de konstruál is. „Prognózis és diagnózis éppen azért kerülhet op- pozícióba tehát, mert veszendőbe megy az eredet és a megvalósulás (konkrétum) közötti különbség garantálhatósága. Az orvos pillantása (nagyon leegyszerűsítve) ezek szerint múltorientált és viszonyító szerkezetű, ugyanakkor reprezentatív logikára é- pül. Egyfajta analogikus láncot mutat fel: valami akkor értelmezhető, ha hasonlít valami őt megelőző másra.” (H. Nagy, 52.) Az orvosi diagnózis, miközben az újszülött
