Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tözsér Árpád: Kibillenő realizmus (előadás)

Kibillenő realizmus

S talán ez az egyszerre tapintható, mégis szinte misztikus mélység a talaja annak a furcsa, ambivalens érzésnek is, amely a városban az idegent menthetetlenül a hatalmába keríti, s amelyet talán az irodalomtörténetek nyomán a valóság ki- billenésének nevezhetnénk. Elmondom, hogyan értem ezt az újabb apóriát.

Cholnoky Viktor, a magyar irodalom nagy misztikusa, Gizella városának kései híres szülötte írja le a talán legismertebb novellájában, A kövér emberben, hogy hogyan utazik az író a vonatban egy olyan emberrel, akit nemrég gyilkolt meg a tulajdon testvérbátyja, s most boncolni szállítják, teherkocsin, jég között (mármint a hullát), de mivel töri ajég az oldalát, egyszerűen fogja magát (mármint a hulla), s átül az író fülkéjébe. S az írót nem az döbbenti meg, hogy egy hulla a vonatban csak úgy ide-oda sétálgat (az számára, úgy tűnik, egészen természetes), hanem az háborítja föl, hogy a kalauz a kövér holt embert az ő fülkéjébe irányítja. A valóság észrevétlenül kibillen, átbillen a képzeletbe, a racionális áttűnik az irracionálisba, a múlt a jelenbe és vissza.

S ezt a Cholnoky-jelenséget nevezik az irodalomtörténetek kibillenő realizmusnak.

S valami hasonlót éreztem annak idején Veszprém városában én magam is. Egyre kibillentem a valóságból, s átbillentem valami kellemes képlékenységbe, o- lyan cseppfolyós világba, amelyben minden lehetséges, s az ember semmin sem lepődik meg. így sétáltam át a gyér közönségű irodalmi estem jelenéből a furcsa, domboldalakba vágott, dús növényzettel, folyondárokkal befuttatott udvarok múltjába, egy irodalomtudós felkészültségű postás valószerűtlen világából a jóval való- szerűbb éjszakai mulatók világába, a kedélyes történelemből a rideg politikába, a pogány hitből a keresztény hitbe, a keresztény hittételekből a liberális elvek közé, a lokális világból a globálisba, s a globálisból a lokálisba. Oda és vissza, s minden különösebb nehézség és zökkenő nélkül.

S azt vettem észre, hogy a városban ezzel a képességemmel távolról sem vagyok egyedül, hogy Veszprémben valahogy általában sokkal közelebb vannak egymáshoz a végletek, s természetesebb az ellentétek együttélése, mint máshol. S ez egészen boldoggá tett. S persze boldogságomat is valószerűtlennek, álomszerűnek éreztem. Nem voltam egészen biztos benne, hogy Magyarországon vagyok-e.

De nagyon elkalandoztam az időben és a térben, pedig a felkérés négy dombja közül (emlékezzünk: Gizella, haza, nemzet, irodalom) még egyikre sem tűztem ki zászlót. S nemhogy közelítenék a célomhoz, hanem távolodom tőle. Eszmefuttatásom végéhez közeledve valami huszáros rohammal egyszerre kellene bevenni mind a négy magaslatot.

1030-ban II. Konrád német császár hatalmas haddal támadt Magyarhonra, István fiatal országára. Az addig inkább csak országépítő király azoban országvédőként is fényesen helytállt: Konrád szégyenszemre megfutott, kimenekült az országból. Gizella a győzelem emlékére díszes miseruhát készített, amelyet a székes- fehérvári prépostságnak adományozott. Később e ruhát, átalakítva, századokon át