Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt mint a Mester, és neki már ekkor el kellett volna pusztítania az embert, csakhogy ezzel az egész teremtés vesztette volna el az értelmét, és saját Isten mivoltát vonja kétségbe, ezért aztán száműzte őt az édenkertből, remélve, hogy a kemény élet majd megtöri. Azonban elszámította magát, mert az ember kikerülve az isteni fennhatóság alól, azt hitte, hogy most már mindent szabad, sőt, egyenlőnek képzelte magát vele. Most már belátta tévedését, és úgy döntött, hogy elpusztítja, csakhogy még most is meghagyott egy kiskaput, mintha nem ismerte volna az emberi természetet, pedig hát Ő oltotta beléje. Mert az ember megint elszaporodott a földön, és vele elszaporodott a gonoszsága is. Ekkor taktikát változtatott, és megosztotta teremtményeit, egyik részét pedig választott népének nevezte. Törvényt is adott nekik, ami azonban kőbe vésett szó maradt, mivel választott népe se értette Őt. Le- küldte közéjük prófétáit, de a nép nem hallgatott rájuk, vagy egyszerűen megölte őket. A nép ugyanis olyan istent akart magának, amelyik neki kedvez, és nem o- lyat, amilyet a próféták hirdettek. Végül elküldte közéjük a Fiút, akit azonban választott népe megtagadott és megölt. Ekkor ismét taktikát változtatott, és hagyta az embert, hadd járja a maga útját, sőt, megengedte neki, hogy bepillanthasson a titkaiba, tudván tudva, hogy a tudáshoz hiányzik belőle az értelem és a bölcsesség, és végül magát fogja elpusztítani, mint a kisgyermek, aki gyufával játszik a lőporos hordón. Az alteregó elhallgatott, és gúnyosan nézett a tükörből vissza rá.- Gratulálok, ezt jól kiokoskodtad.- Már megint nem értesz. Megmondtam már, hogy én nem vagyok önálló személyiség, így gondolkodni se tudok. Ezek bizony a te gondolataid, barátocs- kám. Az alteregó szavai úgy hatottak rá, mint ostorcsapás az arcába. Ez azért már sok, hogy valaki megmondja neki, hogy mik az ő gondolatai. Ez már beteges. Remegett az indulattól.- Hazudsz, nekem nincsenek ilyen gondolataim! Az alteregó nyugalma még inkább bőszítette.- Már megint emberi fogalmakat használsz, ugyanis ebben a világban nem létezik hazugság. Mi, alteregók képtelenek vagyunk hazudni, ugyanazért, amiért igazat mondani is képtlenek vagyunk. Ezek emberi fogalmak, és csak az emberi társadalmakra érvényesek, de amint kivonulunk a társadalomból, érvényüket vesztik. Én is csak tényeket közöltem veled. Nyugodj bele, ezek a te gondolataid. Néha évtizedeknek is el kell telniük, hogy egy gondolat megérlelődjön, és kibukjon belőlünk.- És, ha idejekorán kimondjuk?- Az se jó - ismerte be az alteregó. — Azonban ne feledd, hogy veled most csak agyadnak titkos rekeszei űznek furcsa játékot, vagy ha úgy jobban tetszik, álmodsz, amit reggel éppúgy elfelejtsz, mint egyéb álmaidat.
