Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt Tükörjátékok Utálta a borotválkozást, a reggeleknek ezt a folyvást ismétlődő monotóniáját, és mégis minden reggel kötelességtudóan odaállt a tükör elé, hogy megvívja hiábavaló küzdelmét arcának a szőrzetével, habár tudta jól, ebben a küzdelemben ő örök vesztésre van ítélve, mert másnap reggel ugyanolyan borostásan fog a tükör elé állni, és ugyanazzal a monotóniával fogja arcáról a szőrt kaparni... Nem tudni, mit utált jobban, az állandóan ismétlődő monotóniát vagy pedig a küzdelem kilá- tástalanságát, amelynek még a halál se vet véget, hisz a szőr növekedése az egyetlen életfunkciónk, amely a halál beálltával se áll le. Úgyhogy, végül is a szőr győz. Talán éppen azért, mert ennyire utálta ezt a minden reggeli ceremóniát, minden reggel kínos precizitással ott állt a tükör előtt, és kaparta le arcáról a szőrt. Alapos volt a gyanúja, hogy éppen ez a nemszeretem kötelességtudat volt az oka, amiért olyan kínosan ügyelt arra, hogy egyszer se mulassza el a reggeli borotválkozást, mintha valaki is számon kérte volna rajta ezt a szentségtörést. Igen, épp gyűlölete volt az, ami ezt a minden reggeli kellemetlenséget szertartássá nemesítette, aminek akár csak egyszeri elhagyása is megbocsájthatatlan bűn lett volna, és valószínű, hogy ha nem irtózna ennyire a borotválkozástól, nem is lenne ez a kínos odafigyelés, hogy minden reggel pontosan megismételje az egész rituálét, lehetőleg még a mozdulatok is ugyanazok legyenek.. .pont ugyanazok, amik az évek során belevésődtek az agyába. Úgyhogy az egész kísértetiesen hasonlítani kezdett egy fetisisz- ta szertartásához, még csak az hiányzott, hogy a leborotvált szőrt összegyűjtse egy edénybe, és a házioltáron imádja. Vagy égő áldozatként Baalnak ajánlja fel. Erezte, hogy ez a rögeszme már beteges, és egyszer megpróbált fellázadni úgy, hogy reggel csak azért se borotválkozott meg. Még rémálmában se térjen visz- sza az a nap! Percenként az arcát tapogatta, és a szúrós borosta folyton bűnére emlékeztette, ami az idő előrehaladtával szentségtöréssé növekedett, míg végül nem bírta tovább, és megborotválkozott. így végződött lázadása a gyerekkori nevelés és szüleinek zsarnoksága ellen, akik már kicsi korában fiukba plántálták, hogy első a kötelesség, és annak elmulasztása főbenjáró bűn. így aztán a mai reggelt is csak azzal kezdte, hogy képéről lenyesegesse a szőrt, ami az egyik ékes bizonyítéka volt annak, hogy egykor igenis a fáról másztunk le, és génállományunk meglepően azonos emberszabású testvéreinkkel. Ez a pár százezer év még arra se volt elég, hogy jelezze génjeinknek, teljesen fölöslege
