Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (7) (Krúdy Gyula, tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (7)

játszódik, vagyis a 19. század végén, a régi Magyarország agóniájának és az új Magyarország világra vajúdásának idején. Átmeneti korban, amely még néhány évig őrzi a régi magyar világ virtusának, erkölcseinek, írott és íratlan törvényeinek látszatát, de belül már oszlásnak indult, hogy helyet csináljon az újnak, amelyről a mindenestül a régi világhoz tartozó s élete utolsó hónapjaira vidékről Budapestre költöző Szomjas Guszti úr így nyilatkozik a másik főszereplőnek, Józsiás úrnak: „Új világ jön ide, megszűnik a régi Magyarország ábrándosainak, tehetetlen álmodozóinak világa. Elmúlnak a szélmalmok az Alföldről, és eltűnnek a fantasztikus, légvárakat építő magyarok. [...] Csak nézd meg a fiatalokat, akik most törtetnek utánunk! Milyen idegenszerű a borotvált arcuk, az egzisztenciájuk a régi magyar ifjaké után. [...] A barátság többé nem szentség, amely egész életre szól. El kell majd sokszor árulnod barátaidat, ha érvényesülni akarsz. Kíméletlennek kell mutatkoznod a gyengékhez, a gyávákhoz, a rémüldözőkhöz, mert így jutsz tekintélyhez.”

Ferenc József halála és a történelmi Magyarország pusztulása mintegy a valóságos időn kívülre helyezte az új Magyarország lakóit is. A Boldogult úrfikoromban sörözője, e vidám hely tarka vendégseregével együtt, jelképes hely is, az időnkívüli- ség, a banalitásokkal kitöltött céltalanság és eszménytelenség helyszíne. Bori Imre Krúdy varázshegyének nevezi, Thomas Mann híres regényére utalva. Krúdy látás- és beszédmódja azonban, mint utolsó alkotói periódusában, más műveiben is, nem nosztalgikus, hanem ironikus. Bensőséges, de keserűen illúziótlan. Azon a helyen, a- hol a régi Magyarország állt, a 20. század húszas éveiben légüres tér van.

Novellák. Alkotói pályáján Krúdy a tízes és húszas évek nagy regényeihez a novella műfaján átjutott el. A vörös postakocsi megírásáig, vagyis első alkotói korszakában, a novellában alkotta művészileg legmaradandóbb műveit, a kezdeti, anekdotikus indíttatású daraboktól mindjobban eltávolodva, s a Szindbád-ciklus- ban egy olyan novellatípust teremtve meg, amelyben a cselekmény primátusát a belső tartalmak, hangulatok, nosztalgiák hol édeskés, hol kesernyés kivetítése váltja föl. Lirizálja a műfajt, bőven élve a szecesszió és az impresszionizmus kínálta stilisztikai lehetőségekkel. A téma majdnem mindig a szerelem, annak ezerféle arca, főként az erotika felől nézve. Az epikai forma föl lazításában az első Szindbád- köteteket követően, az Aranykéz utcai szép napokban (1916) merészkedik a legmesszebbre, a tiszta líra közelébe. Már Szindbádnak is minduntalan rá kell döbbennie, hogy hiába minden kaland és hódítás, röpke bódulat és édes odaadás, mint minden más, a szerelem is múlandó, a képzelet játéka és káprázata csupán, s a tegnap még nagy lánggal lobogó szenvedélynek a kiábrándító másnapját az Aranykéz utca szerelmesei is megtapasztalják. A stílus kiteljesedő impresszionizmusát a háttérből keserű és ironikus fény világítja meg.

A tízes és húszas években, a regények szomszédságában sem csappan meg Krúdy novellaírói kedve, bár ezek a novellák - a legsikerültebbek is - némiképp a regények árnyékába kerülnek. A novellák szemléletmódja és stílusa párhuzamosan halad a regényekével, s ahogy a regényekben is mindinkább távolságtartóbbá, iro-