Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - Bodnár Éva: Csilla és Péter története (elbeszélés)

Bodnár Éva

egy kicsit, amikor megtudta, hogy a szülei havonta két hétvégét itt tölthetnek majd vele. Ekkor még nem tudta, hogy erre sohasem kerül majd sor.

Az első hetekben nagyon szótlan, de szófogadó volt. Kislányos naivitással azt gondolta, hogy ha jól viselkedik, hamarább szabadul az „őrizetből” és hazamehet. Sajnos, hamar rá kellett jönnie, hogy ez nem így működik, és amikor már hónapok elteltével sem látogatta senki, megértette, hogy egyedül az intézet nyújthat védelmet számára, mert elhagyták, becsapták, a megkérdezése nélkül döntöttek a sorsáról. Hosszú ideig tartott, amíg ezt feldolgozta. Többnyire duzzogva ült a szobájában, kerülte a társaságot, felületesen készült a tanítási órákra, jóformán alig evett, és álmatlanul töltötte az éjszakáit.

Azelőtt minden hétvége reményteljes várakozással telt, mintha Csillát is kicserélték volna. Friss és üde lett. Vállig érő haját megmosta és szorosan összefogta. Szépen felöltözött, majd elkocsikázott a bejáratig. A porta épülete mellett leparkolva nézte a befelé tóduló embereket, akik nagy csomagokkal és virágcsokrokkal érkeztek. Csilla arca sugárzott az örömtől, szeme csillogott, ahogy türelmesen várt. Este aztán, amikor az utolsó látogató is elment, csöndesen megfordult és visszatért a szobájába. Kifacsart szívvel, könnyek között aludt el. Hiába várt hétről hétre, hozzá nem érkezett látogató, őrá senki nem volt kíváncsi, ő nem hiányzott senkinek. Mégis reménykedett, hogy talán egyszer eljönnek hozzá, és vége lesz a gyötrelmeknek.

Csilla már két évet töltött az intézetben, és lassan megbékélt a sorsával. Érdekes módon pont akkor következett be a fordulópont az életében, amikor már egyáltalán nem számított rá. Márta néni, akit a legjobban kedvelt a gondozók közül, egy nap azzal az ötlettel állt elő, hogy tegyenek egy sétát az intézmény falain kívül. Bölcs asz- szony volt, tudta, hogy a lánynak kell egy kis változatosság. Csilla nem volt elragadtatva a csoportos kirándulástól, ezért annál nagyobb volt a meglepetése, amikor Márta néni egyedül várta a kapunál. Izgatottan nézett az asszonyra, úgy érezte, egy összeesküvés részesévé vált. Hálásan rámosolygott, és útra keltek. Márta néni gyalog indult el vele a kisváros központja felé. Egész úton különböző történetekkel szórakoztatta a lányt, így az egyre felszabadultabb lett, és amikor a főtérre értek, Csilla arra kérte az asszonyt, hogy hadd bámészkodjon egy kicsit a kirakatok előtt.

Márta néni előzékenyen engedett a lány unszolásának, majd egy fagyizóban fejezték be a kimerítő körutat. Csillára jó hatással volt a tömeg, senki nem bámulta meg, nem tett rá furcsa megjegyzéseket. Márta néni észrevette, hogy néhány elismerő pillantást azért kapott a szép barna lány. Elégedetten indultak vissza az intézetbe.

A forró nyári délutánon nagy volt a tömeg a főtéren, a turisták kedvelték a csendes kisvárost. Csilla egy kisebb csoportosulásra lett figyelmes a szökőkút mellett. Közelebb mentek, és ekkor elállt a lány lélegzete! Gyönyörű grafikákat látott a szökőkút előtt kiállítva. Mellettük pedig egy fiatal lány dolgozott éppen az egyik turista portréján. Könnyed mozdulatokkal siklott a keze a papíron, és pillanatok alatt elkészült az újabb portré. Csilla nézte-nézte a képeket, s egy idő után üdvözült mosoly- lyal nézett fel szeretett Márta nénijére - tudta, érezte, hogy az asszony szavak nélkül is érti őt. Megérti, mi játszódik le éppen a lelkében, amikor ezeket a rajzokat látja...