Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Duba Gyula: Emlék és regény (esszé)
Emlék és regény résekkel, értelmezéssel telítődött. De ez nem elvont következtetéseket jelentett, hanem újraélést, tudatosodó élményszerűséget. A prózaíró munkája alighanem itt kezdődik! Amit ír, lélekben éli át! Képzeletével formálja, komponálóképességével alakítja, nyelvi fantáziájával szépíti, célirányos tudatával értelmezi és benső harmóniát teremt benne. De mindezt egy alapmotívum, valamiféle spirituális erőtér fogja össze, melyet a mű „lelkének”, művészi lényegének nevezhetnénk, melynek forrása az íróban buzog. Bizonyos fiziológiai és metafizikus egység ez! Érzések és tényanyag, tapasztalat és tudás, mint ösztönös életérzés és tudatosult bölcselet! Kafka Átváltozás című novellájának úgy vélem, nemcsak az ötlet, az ember bogárrá változása, sem a gazdag képzelet és pontos nyelvezet adja lényegét, hanem az a- kisebbrendűségi, szorongató érzés és nyomasztó függőség, amelyet a világgal s főleg apjával szemben érzett! Később döbbentem rá, hogy a Vajúdó parasztvilág megírásának a kényszere már korábban s szinte állandóan bennem élt. Tartalmával érdekes viszonyban voltam. Naponta éreztem elemeit, alkalomszerűen és a pillanatnyi hangulatok hatására kibontakozva, az a süllyedő világ ott volt bennem, valahol mélyen, rejtőzve és szunnyadva, ám felidézhetően, gyerekkorként, ifjúságként, lényem alapjaként, számon tartottam és közben sejtettem, hogy már nincs szükségem rá, nem sok hasznom van belőle. Célszerűségét és életességét elsodorta az idő. Valahogy meg kell mentenem! így érezheti az író halaszthatatlan teendőit! Volt ebben titokszerűség is, miért fontos még számomra, amikor alig van vele viszonyom? S amikor a Jelentést” megírtam, megéreztem, hogy a szövegnek nem a paraszti világról való tájékozottságom, ezzel kapcsolatos tárgyi tudásom és lelki avatottságom a lényege, sem a benne található történelmi ismeretek és szociológiai észrevételek, hanem a mindezeket motiváló érzések, azok az érzéki képek és az átélés szenvedélye, ahogy a Garam menti faluvilág bennem él. Ezek teszik lehetővé, hogy az egyszerű tény és annak értelme, a mindennapi történés és jelentősége, a múlt és a jövő kalkulusai valamiféle nemes egységükben és a jelen értelmében együtt legyenek. Bizonyára i- lyen az emlék természete! Már nemcsak a jelene él, hanem valahogy a jövője is egy új jelenben! Megszűnik múltnak lenni. S valahogy gazdag lesz, kiteljesedik, túl az időn és mégis benne, a téren kívül, s mégis általa, sajátomként, s mintha önálló léte lenne! Ebben a minőségében kínálja magát: ragadj meg és anyagiasíts, szólj rólam és avass művé! Míg csak a bensődben és általad létezem, más részére, a világ számára hozzáférhetetlen vagyok. De ha, mintegy önnemzés által művé teszel, el- válok tőled és saját létem, önálló életem lehet! A Vajúdó parasztvilágot évekkel az ívnak a csukák és még több évvel az Aszály előtt írtam. (Bár első regényemben, a Szabadesésben már feldereng jó néhány motívuma.) Önmagam keresésének és munkám értelme tisztázódásának a folyamatában, ebben az ösztönökben és a tudatalattiban zajló forrongásnak a renddé szelídülésében az összegzés célját szolgálhatta. Valamiféle érzéki és gondolati erő, nevezzük öntudatnak, összerántotta és egységbe rendezte a szabadon ficánkoló
