Irodalmi Szemle, 2006
2006/4 - TALLÓZÓ - Kemsei István: Tőzsér Árpád: Tanulmányok költőportrékhoz; Faustus Prágában
TALLÓZÓ A Jfames). Jfoyce). Triesztjében című vers ugyanazt a lényegi alapvetést fogalmazza meg, mint a Faustus Prágában Molnár Albertje. Ugyanis mindkét műből, a drámai költeményből és a verskötetből is tudhatjuk mindazt, amiről magunk is meggyőződhetünk, hogy kétségeinkre hitelesen adható válasz nincs, csak a levegőben lebegő kérdések és az őket lefojtó keserű megállapítások szaporodnak: „Szeretni (nőt, nemzetet, hazát) immár emberiségellenes bűntett / a párharcra gyáva világholding totális »bátorságával« tüntet. / De én nem hátrálok: a nemzet, nő, haza nem alku tárgya (Vezér-mo- nológok); „ Jaj azoknak, gondolja, kik nap mint nap / az ember hátsó okulárjába, / Istennek eme iszonyú látócsövébe néznek, / mert a szem fénye csak a vaksi föld kanócából való, / s az élet madárfos, nem égi ének” (Amelyben); „Száz éve nincs másunk, csak tudatunk: / Az egykori lét emlékezete, / S férfinak s nemzetnek ez gyötrelem” (Adalék a Nyolcadik színhez) - s a kérdések előtt sokasodó újabb kérdések száma gyarapszik vé- geláthatatlanul. Az irónia azonban nem a derű hanghordozása. Annyit jelent csupán, hogy a beszélő némileg fölébe kerül szövege tárgyának. ítélőképessége próbájának teheti ki a megtapasztalt világot. A történelmébe születettségét iróniával szemlélő ember - hogy ismét idézzük a Szenczi Molnár szájába adott szavakat - a lehető harmadik esélyével próbálkozhat, bár helyzete egyáltalán nem tölti el örömmel. Ám kívül állni egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem látni. Az „úgy döntöttem, hogy nem döntök” állapotából nem következik egyenesen a moralitás hiánya. Főképp akkor nem, ha a „nem döntést” az alkotóművészi moralitás sokszázados hagyományával megvert magyar költő kívánja gyakorolni. Magyar költőnek kívül állnia lehet, de történelmén kívül maradnia nem, mivel — a nyomaték kedvéért idézzük csak újra a két mű talán legfontosabb mondatát — „a nemzet, nő, haza nem alku tárgya”. (Kortárs, 2006. február)
