Irodalmi Szemle, 2006
2006/4 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: „Változó világunkban is megőrizzük az értékeket...” Beszélgetés Alabán Ferenc tanszékvezető egyetemi tanárral
Beszélgetés A labán Ferenc irodalomtörténésszel, tanszékvezető egyetemi tanárral séges, a szakmai presztízst meg kell erősíteni, mert a múlt kötelez. Ez nem minden intézménynek adatik meg. Nyitrai tanári munkám elsősorban a magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók képzéséhez kapcsolódott. Pályafutásom első éveiben Nyitrán szinte minden irodalmi diszciplínát oktattam kivétel nélkül, sőt - a helyi viszonyoknak megfelelően — a nyelvészeti tárgyak egy részét is rám osztották. Kezdő főiskolai oktatóként szerencsém volt beleásni magam a szakmódszertanba is. Lelkesedésemben főiskolai jegyzetet is írtam az irodalom tanításának módszertanából és a magyar nyelv hangtanából (az utóbbi többször meg is jelent). A kilencvenes évek közepétől a nyitrai illetékes kar és magyar tanszék vezetésében alapvető változások történtek, melyek kihatottak az emberek közti kapcsolatokra is. A „visszarendeződés” részben megtörtént, a demokratikus alapok meggyengültek és a szakszerűség is megsínylette a kedvezőtlen változásokat. Mindennek az lett a következménye, hogy hárman elhagytuk a nyitrai tanszéket, s ekkor fogadtam el az új feladatot és kihívást, mely megváltoztatta körülményeimet. A nyitrai éveim - az említettektől eltekintve - tele voltak élményekkel és munkával, s ez meghatározóvá vált a későbbiek során is. A szerzett pozitív tapasztalatok alkalmazható ismereteket jelentettek és kiegészültek újabb ismeretekkel, egymásra épültek, mint egy épület alkotóelemei. Alapot és további lehetőségeket hoztak, amelyekre építeni lehetett és kellett a továbbiakban - a pedagógiai gyakorlatban éppúgy, mint a tudományos kutatásban. Besztercebánya új embereket és új világot jelent számomra immár nyolcadik éve. A kihívás - új tanszék létrehozása, új tanulmányi program kidolgozása és bevezetése - támogatást, együttműködést, sok szervezési munkát, új dokumentumok megalkotását, külföldi kapcsolatok keresését és még sok-sok mindent igényelt. A jelenleg nyolctagú tanszéki tanári állomány törzsgárdája évek alatt alig változott. Az előzőekhez képest új minőséget jelentett a diákokkal való foglalkozás. Nagy létszámú évfolyamokat nem nyitunk most sem Besztercebányán, a filológus-, fordító-, műfordító- és tolmácsképzés sajátosságai megkívánják, hogy előtérbe helyezzük a kiscsoportos és az egyéni foglalkozást. Ennélfogva diákjaink közvetlenebb kapcsolatban vannak a tanszékkel, mint „tömegképzés” esetén. A Bél Mátyás Tudományegyetemen való működésem az eddigi évek során sok tanulsággal járt abból a szempontból is, hogy magyarként tiszta szlovák környezetben meddig lehet eljutni. Kari szinten már minden vezetői posztot betöltöttem, s megtapasztalhattam, mi az elfogadható és az elfogadhatatlan az egyetemi képzés számára. A filológusképzés tipikusan humán alapokon nyugszik, s működése nehezen viseli el azoknak a mechanizmusoknak az alkalmazását, amelyek például a jogászok, illetve a közgazdászok képzésében eredményesek lehetnek. Azok a technokrata elképzelések, amelyek azt szeretnék elérni, hogy egy egyetemi kar „termelő vállalatként” működjön, viszonyaink között csupán néhány szakágazatban lehetséges, ott is csupán bizonyos ideig. Alapvető és megoldatlan problémának érzem a
