Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Hudák Katalin versei (te... , nyomor, üzenetek, mea culpa)
Hudák Katalin versei mindig várnom-vágynom kell, aki nem ad magából eleget, aki csak adagolod kevesenként az örömfakasztó meleged, te... egyetlen vagy egyetlenem mindegy már, hogy rejtőzködsz, csak ne mondj le rólam, hallgasd örömmel sóhajaimat, (magányod ellenszere az mind) rejtőzködj, nem bánom, csak ne mondj le rólam, mert én vagyok csak, aki lelked annyira szerettem, hogy hallgatásod halhatatlanná tettem ne mondj le rólam. és próbáld hideg lelkem melengetni, próbálj forrón-igazán, életadóan engem magamért szeretni... nyomor apja kezét fogja. az húzza síró lányát botladozva, egyrészt mert részeg, másrészt mert fél lába béna. „Még nem megyünk haza!!” csúnya, gondozatlan a kislány, apját mindig kocsmába kíséri parancsra - ez látszik rajta. cibálja részeg apját a lánya, most koszos, nem törődnek vele. és cibálja majd nemsokára az urát is koszosán, (a létezés értelmetlensége fölötti kemény rezignációval telt) fekete, könnyes szemekkel
