Irodalmi Szemle, 2006
2006/2 - TALLÓZÓ - Romsics Ignác a régi-új kérdésről Mi a magyar
84 TALLÓZÓ sősorban Ormos Mária foglalkozik azzal, hogy mi erre a demokratikus és humanista válasz. De gondolatébresztő az is, amit a bácskai születésű Végei László mond erről. A nemzeti romantika korában nagyra tartották az irodalom szerepét a nemzeti tudat ápolásában. Ez mára eltűnt.- Másképp látom. Ma is fontos az irodalom. Van olyan jelentős, mint amikor Kölcsey a Himnuszt és Vörösmarty a Szózatot írta. Mekkora volt az ő korukban az írástudók aránya? Az összlakosság egyharmadát sem érte el. Az ország gimnáziumaiba 20-22 ezren, a pesti egyetem négy karára másfél ezren jártak. Az analfabetizmus azóta megszűnt. Középiskolákban az ezredfordulón közel félmillióan, a felsőfokú intézményekben több mint 200 ezren tanultak. Tény, hogy az elitkultúra végletesen elszakadt a tömegkultúrától. Bizonyos szövegek befogadására a nyelvi közösség töredéke képes. De ez a töredék is jóval nagyobb, mint a reformkor újság- és versolvasóinak száma együttvéve. Tehát nem indokolt a pesszimizmus. Azt írja az egyik szerző: „Az én koromban Rákóczi volt a fejedelem, Petőfi a költő. ” De a nemzeti idolok cserélődnek. Kossuthot „felülírja ” Széchenyi, ,, lobogónkat, Petőfit ” avíttasnak érezzük.- Bizonyos mértékig minden generáció újraértelmezi a történelmet. Természetes, hogy másként gondolunk Petőfire, mint száz éve. Nagyobb baj, hogy az oly gyakran emlegetett önvizsgálat, a „múlttal való szembenézés” kérdésében hiányzik a mérséklet és az empátia. A két világháború között négy-öt eltérő szellemiségű magyar történelmi összefoglaló volt forgalomban. Mindegyiknek megvolt a maga „célközönsége”. Csak diktatúrák írják elő, hogy mi álljon az egyedül engedélyezett történelemkönyvben. Franciaországban és Németországban is sokféle történelmi hagyomány él egymás mellett. Samuel Huntington pedig épp most írt könyvet az „amerikai identitás dilemmáiról”. Kétségtelen, hogy az ottani viták kulturáltabbak, mint a mieink. És azt is el tudom képzelni, hogy a sokarcú hagyomány Nyugaton nem kötődik kurzusokhoz. Nálunk, ha a baloldalnak Károlyi a kedvence, a jobboldal máris rohan Tisza-szobrot avatni.- Nem is baj, ha Tisza Istvánnak szobrot állítanak. Zavar akkor keletkezik, amikor az avatáson elhangzik, hogy az „idegenszívűekkel” szemben ő képviselte a magyarság érdekeit. Miközben az asszimiláció legfőbb pártfogói közé tartozott. Tisza a 20. századi konzervatív-liberális hagyomány egyik jeles képviselője. Nemzetiségi politikája kifejezetten békülékeny, az 1914-es hadüzenetet végsőkig ellenezte. A magántulajdon szentségéhez természetesen ragaszkodott. De ezzel, hajói tudom, mi is így vagyunk. A baloldal csak akkor várhatja el a jobboldaltól, hogy saját hőseit - Károlyit, Jászit, Bibót - elfogadja, ha maga is tudomásul veszi, hogy a
