Irodalmi Szemle, 2006
2006/2 - TALLÓZÓ - Romsics Ignác a régi-új kérdésről Mi a magyar
TALLÓZÓ 83 „ Valami normafélének szántuk” - írja Szekfű 1939-ben. Van ilyen norma?-Nincs. Egyikünk sem kívánta meghatározni, hogy „mi a magyar”. Mindenki saját szakmájának és élethelyzetének látószögéből próbált válaszolni arra: mi jellemezte a múltban, és mi jellemzi ma a magyar kultúrát. A cím tehát metaforikus. Lehet egyáltalán „ tudományos ” választ adni a kérdésre?- Nem lehet. A két világháború közötti szellemtörténeti iskola képviselői - köztük az 1939-es kötet néhány szerzője - próbálkoztak ilyesmivel, ám felettébb kétes eredménynyel. Mindenkor lehetséges viszont olyan szakmailag megalapozott részválaszokat adni, amelyek együttesen érvényes tudássá összegeződhetnek a magyar kultúra múltjáról és jelenéről. Az eltérő szempontú és eredményű leírásokat nem egymást kizáró, hanem egymást kiegészítő magyarázatokként kell kezelni. 1939-ben, a Szekfü-kötet megjelenése idején a történelem leendő veszteseinek oldalán álltunk. Mára - uniós tagként - a „győztesek közé” kerültünk. Biztos ez?- Ki tudná megjósolni, hogy korszakunk végkifejlete milyen lesz? Pillanatnyilag annyit mondhatunk, hogy az elmúlt 15 évben súlyos történelmi tehertételektől (megszállás, egypártrendszer stb.) szabadultunk meg. Azzal, hogy olyan államok szövetségéhez csatlakoztunk, amelyek az elmúlt századokban a fejlődés élvonalában haladtak, nyilván nem veszítettünk. Egyébként senki sem kötelezett bennünket a belépésre. Mi döntöttünk így. Kérdés, hogy az ország vezetői érzékelik-e: olyan korfordulóhoz értünk, mint Szent István idején, Mohács után, 1867-ben vagy Trianont követően. Ezzel kapcsolatban lehetnek aggodalmaink. A politikusokfékezhetetlen ambíciója (mániája), hogy „magasabb célt”, extrahivatást tulajdonítsanak a közösségnek, amelyet vezetnek? (Lásd: „kultúrfö- lény”, „regionális középhatalom”.)- Célokra mindig szükség van. De itt elválasztanám egyrészt a kutató, másrészt az ideológus és a politikus szerepkörét. A politikus a jelenhez beszél. Számára a történelem példatár, rosszabb esetben retorikai gyúanyag. A kutatót a múlt önmagában érdekli. Eszébe sem jut, hogy értelmezését választók mozgósítására próbálja felhasználni. Előfordulhat, hogy a címet sokan félrehallják majd? Nem úgy értelmezik a kérdést, hogy „mi”, hanem úgy, hogy „ki” a magyar? A tanulmányok többsége a magyar kulturális hagyományról szól. Nagyrészt az 1939-es kötet szerzői is erről írtak, miközben a két világháború között a diskurzus valóban nemcsak arról folyt, hogy „mi”, hanem arról is, hogy „ki” a magyar. Másként, mint akkor, de ez a kérdés ma is fel-felmerül. Kötetünk szerzői közül el-
