Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Duba Gyula: Illyés és Novomeský (értekezés)
Duba Gyula dűségének, sérelmeinek, különleges küldetésének hirdetését szolgálják, tehát mindattól, amire az »utódállamokbeli« nemzetek már nem is hajlandók odafigyelni és vitázni azokkal.” Határozottságát a status quo szilárdsága hatja át, olyan meggyőződés, amit Illyés a „birtokon bévül levők” állapotának nevez, melyből „a birtokon kívül levők” helyzete és tehetetlensége ered. Az ellentmondások abszurduma a történelem metafizikus kiszámíthatatlanságából (is) következik, mondhatnánk, a véletlen dolga s kevésbé tudatos emberi szándéké! Novomesky a szlovák nemzeti felkelés előkészítésére emlékezik. Olyan helyzet és alkalom volt, amely az alapkérdések tisztázódását és kölcsönös megértést eredményezhetett volna. Utal rá, mennyire érdekkel várták akkor: Mit tesznek a magyarok? Mert a felkelés szíve délről, Magyarország felől volt megközelíthető a németek által. Kezdetben jól indul minden, Horthy tárgyalási kezdeményezése a „felkelők” közvetítésével indul Moszkvába (Faragho tábornok), de a hitleri politika közbelép: Horthyt félreállítják, megszállják Magyarországot, a Szálasi-uralom visszájára fordítja a dolgokat. A „véletlen” rosszindulatát jelzi, hogy a nyilas-uralom a legnagyobb csapást a magyar népnek jelentette, duplán bűnhődött érte; a terrorja által és annak következményei értelmében! A helyzet bonyolultságához érdekes adalékkal szolgál Novomesky. Londonban a Csehszlovák Államtanácsban tárgyalva a felkelésről, a plénumból olyan kérdést kaptak, hogy „a felkelés miért csak a német fasizmus és hazai kiszolgálóik ellen irányul, s miért hagyja békén a magyarokat és Magyarországot?” Novomesky az Államtanács „egyes tagjainak sokértelmű összevillanó tekintetére” emlékszik, amikor „azt fejtegettük: a felkelés számára nem lehet művi ellenségeskedés szítása ott, ahol az nem jelentkezik. Nem úgy emlékszem ezekre a tekintetekre, mint amelyek azt akarták volna ránk bizonyítani: na, nézd csak, a hungaristák...” Vagyis: bizonyos megértés jelei mutatkoztak a magyarok iránt, amit - feltételezhetően - a felkelésben való, fokozott magyar jelenléttel erénnyé lehetett volna fokozni! Ami talán a háború utáni rendezés során pozitívan nyilvánulhatott volna meg. Tény azonban, hogy később a tényleges magyar részvétel jelentőségét is igyekeztek csökkenteni! S még egy adalék! Később Novomesky Moszkvában Rákosival is beszélgetett. Eredménytelenül! A magyar pártvezér olyan ötleteire, hogy „Csehszlovákia visszaadná Kassát vagy a Csallóközt”, mert ez erősítené a magyar demokráciát, Novomesky így reagál: „a magyarok által olyannyira várt kedvező szerencsének és boldogító érzésnek a szüntelen, rendszereket túlélő függősége attól, hogy Magyarország igényt tartana-e szlovák területekre vagy a történelmünkre, ha csak városaink műemlékeire is, alergikussá tesz bennünket. S nagyon, de nagyon óvatossá.” A sorskérdések és létfilozófiák együttélésének zsigeri mélyéhez értünk! A beidegződések és ösztönök feszültségéig. Egészen az idegcsomókig és alig feloldható görcsökig. A politikusok is nehezen tudnak velük mit kezdeni, hatásuk alá esnek, alkalmazkodnak hozzájuk. A tudósok, szociológusok, néprajzosok, pszichológusok és politológusok statisztikákkal, felmérésekkel, elméletekkel és „trénin