Irodalmi Szemle, 2006

2006/12 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (2) (Duba Gyula, Dobos László, Monoszlóy Dezső, Bereck József, Grendel Lajos, Talamon Alfonz munkásságáról)

Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (2)

záró fejezete által közvetített összefoglaló üzenetek („hazamenni jó”, „a szülőföld csak adni tud”, „megőrzi ... azokat az időket, amikor élni és önmagunkban hinni e- gyet jelentett”, „emlékeztet ... a közösségben való helytállás büszkeségére”, „gazdaggá tesz azzal az érzéssel, akik voltunk és akik már nem lehetünk”) a múltidézés célját rövidre zárják, s világ és elbeszélője egymás hitelesítőivé lesznek. Az így kialakított retorikai mezőben az olvasó problémamentes elhelyeződése is biztosítottnak gondolt. A falu az elbeszélőben azonossá válik „azokkal a belső tartalmakkal, amelyek a lélek egyensúlyát és a tettek tisztaságát biztosítják”, és „azt sugallja, hogy önmagam legyek: az, akinek születtem”. A Vajúdó parasztvilág valóságanyaga nem zárja ki ugyan, hogy személyes dilemmává és önértelmezési anyaggá is minősüljön, de a narráció nem él ezzel a lehetőséggel. Szemben a Puszták népével, melynek zárlata („Akik a »megoldás« nélkül a könyvet csonkának érzik, és folytatását várnák - folytatást várok azoktól én is. Nekik ajánlom munkámat.”) a szöveg és érvényességének részleges voltára és nyitottságára figyelmeztet, a Vajúdó parasztvilágé zárt és homogén: „Innen nézve körös-körül tiszta és felhőtlen a láthatár.” így a Duba-műben az értékrend folyamatos változása hangot kap ugyan, de e változásoknak az egyénre gyakorolt hatása - noha eredendően ez a mű egyik célja- visszhangtalan marad.

DOBOS LÁSZLÓ (1930)

Sorrendben harmadik, Egy szál ingben (1976) című regénye az, amelyet a szakma az életmű csúcsaként értékel. Grendel Lajos a könyv szuggesztív látomásosságát és lélektanilag gazdagon árnyalt hőseit emeli ki. Riport és mítosz (1976) című dolgozatában Koncsol László - a szintetizáló mítosz könyvének nevezve a regényt - rámutat: „három szépprózai műfaj hármashatárán építette meg a világot”, s ezek a riport, az esszé és a regényes fikció. Tőzsér Árpád a regény „pillanatonként alakzatokba, zaklatott szóképekbe csukló rétegét” említi: „Ismételgeti, keresi a pontos, pontosabb s még pontosabb szót, hogy a szóhalmozás végül is fokozássá (regénynyelvének is annyira gyakori stílusalakzatává) váljon mondandójában.” {Egy író-politikus növésterve házban és regényben, 1990) Ezt a nyelvet ugyanakkor Koncsol statikusnak mondja.

Dobos László: Egy szál ingben

(részlet)

„Ezután Magyarországra mentem iskolát járni. Más választás nem volt: parlagon, műveletlen maradni vagy szökni, menni! így csak a sátoros ünnepek és a nyarak hézagain át nézhettem az otthon életét. Öt évig hazajáró lettem, két hazában éltem, igazán egyikben sem. És valójában nem is tudtam, mi a haza. Nagyapám élete? Darabka földjei? Világot járó emlékei? A hegy, a síkság? Apai nagyanyám szigetélete? Apám bakaemlékezete? A seregeket hordozó országút? Ma