Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Gál Sándor: Az Egy és az Egész (elbeszélés)
Az Egy és az Egész Nem a halál, a születés a fájdalmasabb. Az érkezés, s nem az eltávozás; nem az utolsó, hanem az első lélegzetvétel. Kimondva vagy kimondatlanul: az érkezés az ember első kudarca. Kiszolgáltatva a természet fatalitásának, úgy és akkor, ott és úgy - teljesen védtelenül. Ez a harmadik lény sorsa - két másik önzésének harmadik nyomorultja. Alázuhanva az első fénysugárba, az első, tüdőt repesztő légáramlatba... Minden Elsőben - védtelenül, kiszolgáltatottan, életre ítélve. Kérdezetlenül és kegyetlenül. Ha üvölteni tudna, most üvöltene: pokoli ez a fény, pokoli a levegő! Nem akarom! Nem akarom! Nem kell a fény, a levegő, nem kell a látás, a lélegzés joga. Nem kell, nem kell! O, vissza a csendbe, a tenger lassú hínárlombjai közé, hínárlibegésbe, visz- sza a fájdalmak nélküli tisztaságba, vissza, vissza... De az út visszafelé járhatatlan. A születés a lét tragédiája. Odatapadni a mellbimbóhoz, s szívni a mindenség tejét anyánkból, anyánk sovány testéből, barbáran, nem tudván, hogy minden korty ital a másikat gyengíti. Egymást faljuk fel, mi, egymáshoz igaztalanok; minden kettő a harmadikat, s minden harmadik a korábbi kettőt. Nő a lánc. Sokágú, sokszemű lánc, a születés és a halál között, a végtelen egek, csillagok, naprendszerek hűvös sugarában. Minden egy változik: apad és nő, nő és apad. Csak az éhség marad. Az éhség változatlan. Hát ezért! Ezért volna jobb visszatérni. De anyánk kivetett magából, látni, lélegezni, éhezni, élni... A tér befogad, s befogad az idő is. És befogad a közösség. Árnyak imbolygása. Minden csak árnyék. Tejút szivacspámája. Embriómagány. A gócok már kezdenek összetömörülni. Fény, levegő, éhség. Csend. A legnagyobb kudarc csendje. Nem a születés - a halál a teljesség. December kemény hideget hozott. Mikulás és Luca között csonttá fagyott a sár, s rá vastag takarót borított a hó. Az utcákon lapáttal hánytak gyalogutakat háztól házig, s az eget kormozó kémények felett megjelentek a szarkák, a varjak s a csókák seregei. Keringtek, köröztek a házak felett, megültek a szérűk akácfáin, odaereszkedtek a szélesebb utcák közepére, s felcsipegették, amit az emberek és az állatok elhullajtottak.
