Irodalmi Szemle, 2006

2006/11 - Napló

NAPLÓ POSZTUMUSZ KITÜNTETÉS FALUDY GYÖRGYNEK Sólyom László köztársasági elnök október 23-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést posztumusz adományozta Faludy György költőnek, műfordí­tónak nemzetközileg is nagyra becsült irodalmi munkássága, életútja elismeréseként. CZINE MIHÁLY-DÍJ A Pro Literatúra Alapítvány 2005-ben hozta létre a Czine Mihály-díjat azzal a szán­dékkal, hogy azoknak a munkáját ismerje el, akik Czine Mihály irodalomtörténész é- letmüvét közkinccsé teszik, szellemiségét tovább éltetetik. A díj idei kitüntetettjei: Balogh Ferencné könyvtáros, Dobos László író, Nagy Gáspár költő. MÉCS LÁSZLÓ MELLSZOBRA KIRÁLYHELMECEN Október 15-én ünnepélyesen felavatták Királyhelmecen Mécs László premontrei pap költő köztéri melszobrát. Mécs László 1930 és 1944 között volt a város plébánosa. A szo­bor (Borsos Antal sárospataki tanár alkotása) felállítását a Mécs László Társaság kezde­ményezte, s Csurgó Dezső ny. tanár és Szalay László helyi plébános közreműködésével több hazai és tengerentúli adakozó jóvoltából készült el. Az ünnepi beszédet Korzenszky Richárd tihanyi perjel tartotta. A szobrot Bartal Károly Tamás jászóvári apát, valamint a görögkatolikus parók us és a református lelkipásztor is megáldotta. TALAMON ALFONZRA EMLÉKEZTEK Diószegen október 6-án emlékeztek a fiatalon elhunyt Talamon Alfonz halálának tize­dik évfordulójára. Az értelmetlen halál 1996. szeptember 8-án, 30 éves korában érte lakhelyén a fiatal prózaírót, a szlovákiai magyar próza egyik reménységét. A helyi Művelődési Házban az író munkásságát Hizsnyai Zoltán költő méltatta. Az ünnepsé­gen adták át először a Szlovákiai Magyar írók Társasága által a közelmúltban alapított díjat, melyet évente egy-egy prózaírónak ítélnek oda. A Talamon Alfonz-díjat elsőként Grendel Lajos, a fiatal író mestere, felfedezője és támogatója kapta. Grendel Lajos munkásságát Csanda Gábor irodalomkritikus, szerkesztő méltatta. Az emlékplakettet (Talamon Alfonz képmásával) Mag Gyula szobrászművész készítette. A fiatal író (ter­vezett) köztéri szobra felavatására - anyagi okok miatt! - nem került sor. ELEMENTÁRIS SZIMMETRIA A győri Arany János Művelődési Ház Galériájában október 13-án nyitották meg Tóthpál Gyula kiállítását, a fotóművész 65. születésnapja alkalmából. A kiállítás Tóthpál Gyula 103. önálló tárlata. A megnyitót Hús hegyi Gábor művészettörténész tar­totta, aki kiemelte, munkássága legnagyobb sikere, hogy a berlini nemzetközi fotoki- állításon ezüstéremmel tüntették ki. A kiállítás megnyitójára a Felvidékről, Erdélyből és Ausztriából is érkeztek vendégek. A kiállítás november 2-ig tartott.

Next

/
Thumbnails
Contents