Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Fekete zúzmara (Mécs László válogatott verseiről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE kirajzolódik az élet pódiumán szavaló, fehér reverendás pap költő alakja: emberként próféta, papként rebellis, költőként nyelvi őserő! Prófáta, mert jövendöl és át- kozódik, lázadó, mert átlépi az egyházi dogmákat, elemi erő, mert lávaként ömlik belőle a szavakba öntött érzés. Szellemi diadalmenete szlovenszkói, majd magyar- országi s később európai pódiumokra - színpadokra viszi. Sorra jelennek meg kötetei. Megbabonázó hangjának, mágikus lírájának valami titka lehet! Fábiy Zoltán lelkesen fogadja a Hajnali harangszót, a második Mécs-köny- vet - Rabszolgák énekelnek - csalódottan, a harmadikat — Vigasztaló — kiábrándultán! József Attila, 1931-ben, így: „...verseit kispolgári tömegek írják... Ő nincs is. Mellékes. ” A magyar irodalmi viszonyokat nem ismerő, katolikus Paul Valéry viszont előszót ír a költő francia könyvéhez, amelyben „ megmagyarázhatatlan belső energiát sugárzó” versekről beszél. Tehát egyrészt „semmitmondó”, másrészt „titokzatos” versek! Magam hömpölygő lírai áradásnak érzem Mécs költészetét, melynek epikai vonásai vannak! Szenvedéllyel izzanak és elbeszélnek. Nem lelki meditációk, hanem lírai cselekmények, tettek. Egykori kobzosok és igricek nyomán a magyar sorsot zengők, a nemzet bánatán merengők, történelmet siratok és bűnöket ostorozok, ne feledjük: Mécs még Ady kortársa lehetett! Néha maga is igricek, kobzosok utódjának vélte magát. Emlékidéző és virágköszöntő. Az esztetizáló gondolat könnyűnek vélheti, s joggal, ám éppen ezért nem érti -jogtalanul! Talán itt a titok nyitja! Olyan szöveget, azt a költőt, aki az érzésekre szomjas lírai lelkeket elámítja, csodálatra készteti és megejti, nem lehet egyszerűen semmibe venni. Szép hangorgánumával emberi jelenségként is elbűvöli hallgatóit, s talán ez a jelenés a maga módján a költészet lényegének a része, ősi indítékának eleme. Mert mi lehet a „megmagyarázhatatlan belső energiák” értelme? Mécs közönsége biztosan érezte a választ. A szavak zenéjét és az érzések mélységét, a költői hang „valamiféle”, talán nem esztétikai, hanem inkább emberi hitelességét! Nem a forma tökélyét, az érzések nyelvi megérzékítését érzik, hanem a bennük zengő transzcendenciát, a spirituális igazságot. Ez a költészet mintha valamiféle elemi igazságra mutatna rá, nevezetesen a szavak és érzések összhangjában rejlő lírai „őserőre”! S arra, hogy a költészet igaza az elmondásban, a szöveg hangzásában s annak hallgatásában éri el tetőpontját. Olvasásához fogékony lélek kell, olyan, amelyik - képletesen - a csendet is „hallja”! Bárczi Zsófia a Fekete zúzmara c. Madách-kiadványban értően válogatta ösz- sze egy drámai költői pálya üzenetét. Alighanem ő ma Mécs egyedüli értője, értékelője, a költőről szóló monográfiája és jelen kötetünk nemes irodalomtörténeti teljesítmény. Maga a tény, hogy Mécs munkásságához nyúlt, bátor, felfedező tett. A Madách-Posonium Kiadóval együtt hozzájárulnak, hogy a magyar költészet huszadik századi gazdagságát megérezzük és jövő lehetőségei felett eltörtrengjünk! (Madách-Posonium, 2005) Duba Gyula
