Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - TANULMÁNY - Cseh Gizella: A kritika pergőtüzében... (Németh László munkásságáról)
A kritika pergőtüzében. sebb volt. Az első világháborút követően a hagyományos magyar középosztály fogalma már nem létezett, az eltelt két évtized során társadalmi jellege átalakult. Nagy részét az „asszimilánsok”, a beáramló németek és a zsidók töltötték ki, akik korlátozták, sőt visszaszorították a „törzsökösök”, azaz a „színmagyarok” mozgalmát, és- Németh szóhasználatával - fokozatosan „beözönlöttek az ürességbe”. Mindemellett Magyarországon a dunántúli svábság tömeges disszimilációja nyomán, a német birodalmi agresszió és a szélsőjobboldal előretörésével „megnőtt a nemzeti lét fenyegetettségének érzése”. Ennek következtében a szellemi életet egyre visszatarthatat- lanabbul árasztotta el a faji kategóriákban való gondolkodás. Ily módon lett a faji problematika a magyar közélet egyik központi kérdésévé. Németh László az idézett korhangulat közepette lépett fel tanulmányával, mint az adott éra helyzetértékelésének egyik lehetséges módozatú kordokumentumával. Műve nyilvánosságra hozatalával célja nem volt más, mint a kor által felvetett „mélymagyarság” általa „nemzeti fluidumként” felfogott eszméjének, valamint a mozduló történelemmel tragikussá váló sorshelyzetnek szolgálata és védelme. A Kisebbségben alaprétegét az asszimiláció és disszimiláció problémaköre alkotja. Mindemellett a némethi „felületes asszimiláció”-fogalom a mű központi ívét adó, s az irodalommal szemléltetett szellemi hanyatlásszimbólumot még önmagában nem fejtette ki, hiszen irodalmunk asszimilálódásának alapvető okát a nemzeti szellem fejlődészavarában, tragikus késettségében és saját gyengeségünkben határozta meg. Németh átvette és merészen alkalmazta a Szekfű Gyula Három nemzedékéből származó divatos és egyben veszélyes fogalomrendszert: megkülönböztetett ,jött”, „híg” és „törzsökös” magyarságot, s aránytalanságukkal magyarázta a magyarországbeli kiegyensúlyozatlan helyzetet. Németh László gondolatmenetét az alábbi módon indítja: „Hogyan veszett el a magyar magyarban? Ha igaz az, amit látnunk adatott: ez történt: a magyarság elveszett abban, ami annak mondta magát: most, amikor a történelem keresni kezdi, alig halljuk a szavát.''’ Majd oly módon folytatja, hogy míg Szekfű Gyula és Farkas Gyula történészek 1867 után vonták meg régi és új magyarság között a szellemi határt, addigra a nemzeti szellem katasztrófája már régen bekövetkezett. ..A baj ott volt, abban az egész kísérletben, mellyel a magyarság, mint annyi más kelet-európai nép — a német példa nyomán — önálló irodalmat és nemzetiséget akart magának teremtemVagyis már a 18. század közepe óta az igaz magyarságtól elidegenedett „híg magyar” sokkal több volt a magyar értelmiségben, mint az igazi „mély-magyar”: magyar szellem fényesnek tartott korszakaiban is súlyos fejlődési zavarokkal küszködött, s hatvanhétre a magyar szellem annyira felőrölte magát, hogy az asszimilánsok csak beköltöztek az ürességbe. ” Az igazi magyar szellemet már csak a parasztság mély rétegei őrzik. „S mialatt a magyarság nagy teste az utolsó 70-80 év alatt csak melegforrásokban és vulkánokban tudta fellökni és hallatni magát, idefönt a híg-ma- gyarok egy új középosztályt neveltek, amely csak a népszínművekből ismerte, ami alatta van.” Németh László, mint író az asszimiláció egész problematikáját a magyar irodalmon keresztül vizsgálta, de következtetéseit kivetítette az egész magyar fejlő
