Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - Hogya György: Hullámtükör (novella)

Hogya György- De mit? - kérdeztem értetlenül.- Rá fogsz jönni - felelte ugyanazzal a kellemetlen hangsúllyal, és kiment.- Belőled jó kiadó lenne! — kiáltottam utána, de persze nem vártam választ

A kis kajütablakon kitekintettem a tenger végtelenjére, és arra gondoltam,

mennyire kell komolyan venni ezt a helyzetet. Életem során sok zavaró tényező volt képes megzavarni alkotó magányomat - különböző „kötelező” találkozók, szeretők, és kedélyállapotom jöhettek itt számításba, ez volt az első eset, hogy egy ilyen „kierőszakolt” zavartalansággal találkoztam. Mert biztos lehettem benne, hogy ha Omphalé komolyan gondolja azt, hogy nekem írnom kell, akkor itt, a nyílt tengeren senki sem fog zavarni. A kérdés csak az, hogy komolyan gondolja-e, és főleg: miért és meddig várja ezt el tőlem? A kábító lövedék azt jelezte, hogy komoly a dolog. A hajón mozgó matrózok döntő erőfölényt is jelentettek számára, s nem tudhattam, akad-e köztük olyan, aki esetleg segítene nekem. Nem tűnt valószínűnek.

Kinyitottam az ágy feletti kis szekrény ajtaját, amelyben szótárak, térképek, szakkönyvek sorakoztak érthetetlen rendszertelenségben. Az egyiket kiemeltem, és Róbert Mayer2 hajóorvos levelezését tartottam a kezemben. Az energia megmaradása elvének szülőatyja, állt a fülszövegben. Kinéztem az ablakon. Róbert Mayer neve semmit sem mondott nekem.

Úgy döntöttem, próbára teszem Omphalét: nem írok egy sort sem, és inkább alaposabban megismerkedtem Róbert Mayer hajóorvos levelezésével. A vénás vér színével kapcsolatos fejtegetése, és az ebből levont következtetések imponáltak nekem.

Másnap reggel két matróz kíséretében jött be, és meg sem várva, hogy felkeljek az ágyról, ismét belém lőtt. Vágtam egy vigyort, amivel azt igyekeztem kifejezni, hogy veszem a lapot, és értem, miért kapom: mert nem írtam.- Ne felejtsd el, mit kértem! Neked írnod kell! - hallottam kérlelhetetlen hangját és ismét elvesztettem eszméletemet.

Mikor magamhoz tértem, meztelenül feküdtem az ágyon, és irtózatosan fájt a fejem. Emlékeztem a nő szavaira, de egyre kisebb esélyt láttam arra, hogy a hódító lövedékek hatására képes leszek valami értelmeset megírni.- Mi a francot írjak? - kérdeztem félhangosan, miközben az ágyról lerántott lepedőt magam köré tekertem és az írógéphez ültem. Azt tapasztaltam, hogy hirtelen aggályoskodó és zehemyés lettem. Már megszoktam, hogy számítógépen írok, abban javítom a szövegeimet. írógépen sokkal körülményesebb és hosszadalmasabb lesz bármit is megírni, és különben is, miért kellene megadnom magamat? Vegye tudomásul, hogy csak valami általános, semmitmondó írást várhat tőlem, annak pedig semmi értelme! Csendben háborogtam, és befűztem a papírt a gépbe.

Milyen szép, régi mozdulat! — Elérzékenyültem, és egy pillanatig néma csendben adóztam a papírbefűzés aktusának, amely kellemes emlékeket ébresztett bennem.

Majd írni kezdtem.