Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században - Ady Endre (tanulmány)

Grendel Lajos

vagy affektáció. Kosztolányi bírálata is leginkább Ady „politikai” verseit sújtja, a modorosság mellett őszintétlenséget, a spontaneitásnak - Petőfivel ellentétben - csupán mímelését vetve költőtársa szemére. Ezeknek a verseknek a zöme, bizony, publicisztika, némileg költőien megemelt nyelven írva, átlátszó, sokszor közhelyes szimbolikába öltöztetve a frázisos mondanivalót. Ezeknek a verseknek a harsány forradalmiságával Ady mintha költészetének elfáradását, ha ugyan nem válságát próbálná meg elfedni.

Halottak élén. Ezen a címen jelent meg alig fél évvel halála előtt a Vér és Arany mellett legjelentősebb verseskötete, Hatvany Lajos igen szigorú válogatásában. Ami nem ment keresztül Hatvany rostáján (közöttük néhány nagy vers is), az majd a posztumusz Utolsó hajókban kap helyet. A hajdani individualista, önszerető s nemegyszer önsajnáló költő ennek a kötetnek a verseiben lett a nemzet költőjévé. Ekkorra a világháború iszonyata lehántott minden, a korábbi években a verseire rárakódott modorosságot. A Vér és Arany nagy szimbolista verseihez képest költői beszéde is jelentékeny átalakuláson ment keresztül. „A rövid mondatokat hosszú, bonyolult, egész strófákon átkígyózó mondatok váltják fel. A gondolat, amely itt kifejezésért küzd, mélyről jött és komplikált, nem férne el plasztikus képekben és rövid mondatokban. Elmarad minden lágyság, minden poentírozás és minden szép latinos-franciás hang. A biblia és a XVI. századi kálvinista költészet az egyetlen irodalmi hatás, ami megmarad. A késői Ady stílusa komor és fenséges, mint Miltoné, mintha a zsoltáros századok küzdelme újulna ki, és nyom nélkül vonultak volna el a kisszerű, racionalista és érzelmes századok. [,..]Önszerelme a magyarságra hulló iszonyat alatt annyira kiszélesedik, hogy önmagát szinte már el is felejti, és csak egy gyötrő fókusz marad meg a tudatban: a »fajtám sorsa.«”<7)

Apokaliptikus látomások gyötrik, mint az egyetlen hatalmas lendülettel íródott Emlékezés egy nyár-éjszakára című költeményében, melyben a világ állapota a háború kitörésének pillanatában mint vad lázálom jelenik meg, akárcsak az E nagy Tivornyán címűben, amelyben azt olvashatjuk, hogy „Egész világ szőttje kibomlott”, s hogy „Olyan mindegy, élni, nem élni/S gyáva-e az ember vagy hérosz”, mert „Már csúfja minden állatnak /Isten híres sarja, az Ember” (Mai próféta átka). S ez az apokalipszis magával fogja rántani örvényébe a magyarságot is, amely, mint annyiszor a történelem folyamán, most is idegen érdekekért ontja vérét (A mesebeli János; A fajtám sorsa), s mert mint Hajdani, eltévedt lovas Vág neki új hináru útnak,

De nincsen fény, nincs lámpa-láng És hirük sincsen a faluknak.

(Az eltévedt lovas)

S az apokalipszis tombolása közben, mint ami egyetlen emberhez méltó válasz, az emberiesség megőrzésére szólít fel (Intés az Őrzőkhöz). A háború őrületét