Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században - Ady Endre (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században

költői nyelvnek és formáknak. „Szabad-e Dévénynél betörnöm/Új időknek, új dalaival?” - kérdezi az egyikben. „Nem kellenek a megálmodott álmok./Új kinok, titkos vágyak vizén járok” - mondja a másikban. A Góg és Magóg utolsó két sora pedig: „S ha elátkozza százszor Pusztaszer,/Mégis győztes, mégis új és magyar” a magyarságverseit anticipálja, illetve azok várható fogadtatását a millenniumi káprázat- ba és illúziókba merülő úri Magyarország részéről. A Ki látott engem? c. kötetben olvasható, ars poeticának is tekinthető Hűim, új legenda c. versében pedig ilyen sorra bukkanhatunk: „Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem” és arra a sorra, hogy „Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga”. Mind a két sor, de különösen az első, nyilvánvaló elhatárolódás a nyugatos költők zömének szépségkultuszától és esztétizmu- sától. Más lapra tartozik, hogy ezekkel a sorokkal hányan éltek vissza az Adynál szerényebb tehetségű, a versformákat kevésbé ismerő vagy azokra fittyet hányó utódok közül. Persze Ady magabiztos kijelentéseivel, különösképpen a másodikkal, bízvást lehetne vitatkozni is, hiszen ha nem teremtett volna új versbeszédet, ha nem lett volna a költői formáknak (bár Babitsnál és Kosztolányinál kevésbé látványos) virtuóza is, hiába jött volna mindennek, ma már a feledés pora lepné be verseit.

„Minden Egész eltörött”. Ady Endre az első magyar költő, aki a modem ember egyik szorongató alapélményét, a világrend s benne a személyiség egységének széthullását, a biztosnak hitt értékek megrendülését és relativizálódását hatalmas művészi erővel tudja kifejezni. Mint a csupán háromstrófányi terjedelmű, a Szeretném, ha szeretnének kötetben olvasható Kocsi-út az éjszakában c. versében teszi, s annak is különösen a középső strófájában:

Minden Egész eltörött,

Minden láng csak részekben lobban,

Minden szerelem darabokban,

Minden Egész eltörött.

Ebből az összefüggésből nézve nem magánügyekre visszavezethető panaszként, hanem a széthulló világban egyre jobban elmagányosodó ember általános létállapotát rögzítő költeményként kell értelmeznünk a fent említett kötet cím nélküli indító versének első két strófáját:

Sem utódja, sem boldog őse,

Sem rokona, sem ismerőse Nem vagyok senkinek,

Nem vagyok senkinek.

Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak-fok, titok, idegenség,

Lidérces messze fény,

Lidérces, messze fény.

Ezek a versek, és még számos más, nyomatékosan támasztják alá Szerb Antal vélekedését, miszerint „Ady sokkal inkább filozofikus költő, semmint a sponta