Irodalmi Szemle, 2005

2005/1 - MARGÓ - Kelemen Patrícia: Kanadai halabalu (napló)

MARGÓ

Az építkezést John By, királyi mérnök alezredes (Lieutenant Colonel John By of the Royal Engineers) irányításával, a Montreal-Lachine közt húzódó hajózható csatorna, a Casson Canal megnyitása után egy évvel, 1826-ban hadászati okokból kezdték sürgősen szervezni. A mai Ottawa helyét ekkor még ősvadon borította, szemben - a folyó északi partján - 800 fős favágótelepülés, Wright’s Town állt. (Ma: Hull)

A dombos, helyenként mocsaras területen 1827-ben láttak munkához, és 1832. május 24-én nagy csinadrattával nyitották meg a csatornát.

HARMINCKILENCEDIK NAP

Végre esik - sóhajtottuk éjszaka félálomban, hallva a dörgést, észlelve a villámlásokat. Reggel, ébredés után derült ki, a félelmetes égzengés mindössze pár csepp esőt hozott, nyoma nem maradt. Minden száraz, locsolni kéne, de tilos. Több mint tíz napja harminc fok feletti a meleg. Elviselhetetlen!

Amit Julcsa ír a 43°C -ról, abban lehet némi túlzás - talán kitették a hőmérőt a tűző napra? - Mindenesetre az esti 30"C nem elírás. A „lótilalom” is tart. A lovacskák továbbra sem kocoghatnak a turistákkal az öreg Montrealban.

Augusztus 9. csütörtök

Hütöttük a medencét

Ma Bori sem ment dolgozni, mert az irodában a hűtőberendezés nem működött. A medence vize már 28°C, tömlővel öntöttük bele a hideg vizet, hogy lehűljön. A 43°C melegben csak így tudtuk hűteni magunkat. A fű kiszáradt, a növények kókadoznak. Bori éjszaka locsolja a növényeket, mert máskor tilos. Még este 10 órakor 30°C meleg volt.

A szárazság miatt nap mint nap újabb és újabb erdőtüzekről értesülhetünk a sajtóból. Dunántúlnyi területek égtek le eddig hol itt, hol ott. A rádió, televízió a balkáni eseményeken kívül ezzel foglalkozik a legtöbbet. A lángoló erdők komoly tragédiát jelentenek a kontinensnyi országnak, de ez a két lányt nem érdekli. Kikönyökölve a vízből gondtalanul fagyiznak, élvezik a kánikulát.

Esténként sem enyhül a hőség. Hogy mégse állandóan a medencében legyenek, Bori ismét sétálgat velük naplemente után. Julcsa végre látta azt, amit eddig gyakorta szagolt: a büdösborzot.

Szerencsére a társaság idejében észrevette az aranyos állatkát, szépen megálltak, és figyelték. A skunk (ahogy itt nevezik) nem zavartatta magát, kényelmesen tette a dolgát. Két mellső, tojásdad tenyérrel ellátott, kifelé forduló csámpás á- sólábacskáival rovarok, pondrók után kutatott a földben, majd csámcsogva, szuszogva elfogyasztotta zsákmányát. Julcsáék türelmesen végigvárták, végignézték munkálkodását, és másnap kora reggel lelkendezve jelentették:

„Este szépe nelment, mer’ nem ijesztettük meg.”