Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - FÓRUM - Janek István: Cseh-szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok és tárgyalások 1938-1939-ben (előadás)
FÓRUM tőpartnere azt javasolta, hogy a magyarok és a szlovákok is vessenek fátylat a múltra. Kijelentette, hogy a szlovákok tanítómestereiknek tekintik a magyarokat, akik meglátása szerint húsz éven keresztül folytattak revíziós politikát, míg céljukat elérhették. Szlovákia ugyanezt fogja tenni a „nem, nem, soha” és a „mindent vissza” jelszavakat hangoztatva, amíg vissza nem szerzik elvesztett területeiket. A revizionizmus és a magyaréi lenesség, ha nem is mindig egyformán, de mindvégig jelen volt a hivatalos szlovák propagandában, a politikusok megnyilatkozásaiban és a közvéleményben. Vojtech Tuka miniszterelnök a szlovák parlamentben Esterházynak a reciprocitással kapcsolatosan kifejtette, hogy nem adhat Szlovákia több jogot a magyaroknak, mint amennyit a magyarországi szlovákok élveznek. „Győződjék meg a magyar népcsoport vezetője arról - mondta -, hogy mennyi jogot kapnak a szlovákok Magyarországon, és ha erről meggyőződik, bármikor jöjjön hozzám, és közölje, hogy a magyarországi szlovákok ezt a jogot megkapták, és még ugyanazon a napon milliméterre ugyanannyi jogot kapnak az itteni magyarok.” Tuka miniszterelnök válaszának a nemzetiségi kérdéssel általánosságban foglalkozó részéből kirajzolódott a kitelepítés gondolata is, mint a nemzetiségi kérdés egyik alternatív megoldási módja. Beszéde ezt követően a két állam viszonyában általános alaptétellé vált. Esterházy kéréseit a szlovák politika vezetői rendre visszautasíthatták a magyarországi szlovák kisebbség megoldatlan helyzetével magyarázva. Esterházy a reciprocitásra találó formában mutatott rá: „Ahányszor ezzel kapcsolatosan konkrét magyar sérelemmel jövök elő és ennek orvoslását kérem, a miniszterelnök úrtól kezdve végig minden fórumon az illetékes tényezők ahelyett, hogy orvoslást nyújtanának, előjönnek a reciprocitással.” Esterházy a két ország kisebbségei helyzetének javításával csaknem a háború teljes időszaka alatt foglalkozott, amelyben eredményeket is elkönyvelhetett magának, de végleges változást a két ország diplomáciai viszonyában ő sem tudott elérni. ÖSSZEGZÉS A müncheni egyezmény rossz volt, mert nem lezárt valamit, hanem elindított. Későn és olyan feszültséghelyzetben kötötték meg, amikor egy gát megnyitása nem levezette az árt, hanem pusztító erőket szabadított el. Aláírása nem a békét szolgálta, hanem háborúra biztatta Németországot. Az egyezmény a német fegyveres erők haditechnikai fejlettsége és felkészültsége nélkül nem jöhetett volna létre. Ez a tény a korabeli politika és a diplomácia csődjét jelentette. Vitathatatlan tényként szögezhetjük le, hogy a bécsi döntés során a magyar kormány nemzetiségi hovatartozás alapján támasztott területi igényeket Csehszlovákiával szemben. A nagyhatalmak, így Franciaország és Anglia is jogosnak ismerték el az általuk 1920-ban diktált béke részleges igazságtalanságát. Az első bécsi döntés és a magyar kormány revíziós politikája - mint utólag láthattuk -, zsákutca volt a magyarság számára. 1945-ben - az átmenetileg visszaszerzett területeken kívül - a kisebbségi jogait is elveszítette a csehszlovákiai magyarság. A győztes nagyhatalmak a párizsi béketárgyalásokon fizettették vissza Magyarországgal a bécsi döntés árát. 1938-1939 között a magyar-szlovák diplomáciai kapcsolatok elmérgesedtek, ami a re
