Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - FÓRUM - Janek István: Cseh-szlovák-magyar diplomáciai kapcsolatok és tárgyalások 1938-1939-ben (előadás)
FÓRUM hágó vasútvonala nincs kellően biztosítva. Március 24-ére mintegy húsz kilométeres mélységű előrenyomulás után a seregtestek megállásra kaptak parancsot, mivel az addigra elfoglalt területsáv már elegendő volt az említett vasútvonal biztosítására. Szlovákia, mint Csehszlovákia jogutódja, Kárpátalja e sávjára is igényt tartott, ezért az elkövetkezendő napokban elkeseredett harcot vívtak a magyar katonai csapatok ellen. A cseh-szlovák hadseregből alakulófélben lévő szlovák hadsereg megpróbált ellenállni, de a magyarok előrenyomulását nem tudták megállítani, csak lassítani. A szlovákok elsősorban az iglói repülőtéren állomásozó egységeik bevetésével védekeztek. Március 23-24-én a szlovákok a magyar gyalogos és gépkocsioszlopokat alacsony repüléssel géppuskázták. 24-én a szlovák repülők bombázták Ungvárt, Szobráncot és Nagybereznát. Szobránc fölött légiharc is kibontakozott. Ellencsapásként a magyar légierő alakulatai az Iglón tartózkodó ellenséges gépeket bombázták. Ezután a szlovák gyalogság megpróbálta a magyar alakulatokat elűzni állásaiból, sikertelenül. Március 25-én fegyverszünet lépett életbe. Magyarország Kárpátalja megszállásával kapcsolatos hivatalos indoklása az volt, hogy mivel Szlovákia független állam lett és ezáltal Cseh-Szlovákia, mint állam- alakulat megszűnt létezni, így a bécsi döntés elvesztette érvényességét. Ennek következményeként Magyarország jogot formált arra, hogy bejelentse igényét Kárpátaljára. A szlovák-magyar katonai konfliktusnak Németország közbelépése vetett véget, és a feleket kétoldalú tárgyalások lefolytatására utasították. 1939. március 28-án a szlovák-magyar tárgyaláson a felek megállapodtak az ellenségeskedés beszüntetéséről és létrehoztak egy semleges zónát a két hadsereg között. Megállapodtak abban is, hogy a magyar csapatok a már elfoglalt állásaikban maradnak, míg a szlovákok két-három kilométerrel visszavonulnak, és igyekeznek elkerülni az egymás közötti összecsapásokat. A foglyok cseréjét is 48 órán belül le kellett bonyolítani. Március 28-án a szlovák delegáció magyar területekre jelentette be igényét, kompenzációként, ezt a magyar kormány visszautasította. A határkérdésben a németek nem támogatták a szlovák felet, sőt április 7-én a demarkációs vonal szlovák oldalán lévő települések egy részéből is ki kellett vonulniuk a szlovák csapatoknak. 1939. április 3-án Erdmannsdorff budapesti német követ felkereste Csáky külügyminisztert, beszélgetésük során szóba került a Szlovákiával kialakult határ kérdése is. A német követ elmondta, hogy a szlovák kormány hozzájuk fordult támogatásért. A szlovák kormány tudtára adta, hogy az adott helyzetben az általuk kívánt régi határvonal maradéktalan visszaállításánál nem fognak sikerrel járni. Csáky a német követ kérdésére, hogy hajlandó-e bizonyos területi engedményekre, a magyar kormány azt válaszolta, hogy ez elképzelhetetlen, „ahová a magyar katona betette a lábát, ott marad”. Magyarország megtarthatta a Szlovákiától elfoglalt, mintegy hatvan kilométer hosszú és csaknem húsz kilométer széles sávot. A megszerzett területet a magyar hatóságok Kárpátaljához csatolták, aminek keretében 1944-ig maradt. Március 23-28 között a szlovák haderővel történt összeütközések során 25 halottja és 56 sebesültje volt a magyar hadseregnek. A hadműveletek során 360 szlovák és 211 cseh-morva nemzetiségű katonát ejtettek foglyul.
