Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Pozsony... Anno... (Keszeli Ferenc könyve)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tározza meg. Ha a város elpusztul, veszendőbe megy egy pótolhatatlan kulturális miliő! Az egykori sivatagi városok nyomait ismerjük, ma már homok fedi őket, lelkületűkről keveset tudunk. Ismerjük Pompeyt, melyet a Vezúv lávája öntött és égetett el, Karthágóról is tudjuk, hogy felgyújtották és lerombolták a barbárok, a leégett alexandriai könyvtár teljes ismeretanyaga máig hiányzik az ókori történelemből. A pozsonyi városfalakat Mária Terézia bontotta le, hogy a város lélegezhessen. A Champs-Élysées és a többi nagy párizsi sugárút miatt az egykori város jelentős része eltűnt. A világháborúkkal újkori romboló erők jöttek, s a másodikban brutálisan kiteljesedtek. Pozsonyt nem bombázták le, mint Drezdát, nem lőtték szét, mint Varsót, Berlint és Budapestet. Megsemmisítették az Apollót, lakóházakra is bombák hulltak, ám a totális pusztulást elkerülte. A másik rombolási módból, a történelmi elfogultság és érzéketlen városrendezés barbár tetteiből viszont kijutott neki. Ismerjük Petőfi szobrának a kálváriáját, ma végre méltóbb helyen áll. Ám Fadrusz János alkotása, Mária Terézia lovas szobra mily pompás dísze lehetne ma városunknak? S nem csupán becses esztétikai értékként, hanem régiópolitikai és történelmi értelemben is! Vagy a Váralja...! A Haltér és környéke, a Zuckermandli és a Zsidó utca, a Szent Miklós-templom környéke és a Zsinagóga ha megmarad, folytatódva a Dómmal és a belvárosi palotákkal, ma ez az óváros a késő középkori városi kultúra élő inkarnációja lehetne, muzeális dokumentum, a történészek és turisták Mekkája! Teljesebb és nagyvonalúbb, mint a prágai Arany utcácska, történelmibb, mint Budapest vagy Bécs építészete. De városunkat összevethetjük a keleti metropolissal, Kassával is! Míg az inkább a történelmi mozgást, a hatalmi erőt és katonai jelleget éltette, Pozsony inkább a gazdasági és kulturális virágzás és a békés alkotómunka helye. Nemcsak fizikailag van közelebb Európához, hanem lélekben is, Kassa lelke némileg keleties, Pozsony szellemisége nyugati. Mindezek lenyomatát megtaláljuk Keszeli Ferenc könyvében. Eszmefuttatásunk nyomán talán érzékenyebben kereshetjük városunk lelkületét, elmúlt idejét. Mintegy kéttucatnyi év a múló tizenkilencedikből és két évtized a beköszöntő huszadik századból. Furcsa érzés fog el a régi képek láttán. A városkép akár azonos is lehetne, mert az épületek nagy része ma is a helyén áll. Mégis más! Nem az évszázados változások új elemei miatt, hanem mert a képekről a kor szellemisége és a város akkori lelkülete néz ránk. A látvány ikonszerű! Vallásos jellegű műtárgy az ikon, értelme valamiféle szent emelkedettségben gyökerezik. A régi városképek ikonszerűsége hangulati valóságukból ered. Olyan hitelességet érzünk az utcaképeken, amely a múlt anyagszerűségére és tárgyiasságára utal. S ez az emberekre lélektanilag is érvényes. A pozsonyiak már-már szertartásos mozdulatlanságba merevedve egyenesen a lencsébe néznek, mintha ünnep lenne számukra a pillanat. Akárha öntudatlanul magukról üzennének a jövőnek! Érzik a perc jelentőségét, a kép megállítja az időt, kimerevíti és megőrzi az utánuk jövőknek. Kevés régi autót látunk, annál több lovas kocsit. Számos konflist és szekeret, s archaikusan csibészes gyerekeket, kutyákat, árusok sátrait és nagyon komoly embereket. Igen, e
