Irodalmi Szemle, 2005

2005/9 - Bokros Katalin: A biedermeier megnyilvánulásai az európai irodalmakban (tanulmány)

Bokros Katalin A húszas években elsősorban a liberális és demokratikus gondolkodókon érződött a politikai és társadalmi stagnálás és unalom bénító hatása. A társadalmi bénulás­sal ellentétben az ipari forradalom kezdetei figyelhetők meg. A közlekedés kiépí­tése, az utazás kényelmesebbé tétele, a könyvnyomtatás és -terjesztés korszerűsíté­se, a városiasodás fokozódása az irodalmi termés terén is változásokat hozott. A gőzgépek kora megváltoztatta a régi, ismert és elfogadott körülményeket. Sok íróban, értelmiségiben ez a felgyorsult életstílus bizonytalanságot és félelmet vál­tott ki. A gőzzel hajtott nyomdák elterjedése lehetővé tette a folyóiratok és köny­vek nagyobb számú megjelentetését. A szerkesztőségek sok írónak és költőnek le­hetővé tették, hogy aránylag független életet éljenek. Az irodalom központjai a kormányzói városokból a kereskedelmi központokba helyeződtek át, ahol az is­mert könyvkiadók és folyóiratok szerkesztői működtek, és ahol kedvező légkör alakult ki az olvasókörökben és kávéházakban. Új irodalmi műfajok alakultak mint a tárca (feuilleton), útilevelek, időszerű kommentárok. A XIX. század húszas és harmincas éveiben nagyon népszerűvé váltak a le­vélformában írt útirajzok. A szerző megpróbált beszámolni és véleményt mondani az időszerű eseményekről, a környezetről. A megjelent útirajzok hasznos informá­ciókat nyújtottak a kor emberének, és megfelelő módszernek bizonyultak a cenzú­ra megkerülésére. A tájékozott olvasónak sokszor elég volt, ha csak utalásokat ol­vasott, ebből is megértette az eseményeket, a környék társadalmi helyzetét. Annette von Droste-Hülshoff (1797-1848) vesztfáliai katolikus arisztokrata hölgy volt, akinek külső élete aránylag eseménytelenül folyt le. Ebből a zártságból nem sikerült kitörnie, próbálkozásai megmaradtak a konzervativizmus határai kö­zött. Belső nyugtalanságát lírai dalokban fejezte ki. Droste-Hülshoff nem ismerte az irodalmi szalonok szellemes és pezsgő légkörét, ahol a romantika nagy hölgy­egyéniségei uralkodtak. Még idegenebb volt tőle az irodalmilag és politikailag an- gazsálódó vormárzi asszonyok lelkülete. Fő műve a Das geistliche Jahr című vers­ciklusa. A korszak bizonytalanságai démoni mélységeket váltanak ki Droste- Hülshoffban. Természeti képei nemcsak menekülés a kezdő kapitalista civilizáció elől, hanem titokzatos idegenséget is tükröznek, amely az embert a természetben körülveszi. A vallásosság nem jelent bizonyosságot számára, hitét kételkedés és bűntudat marcangolja. Pszichoszomatikus szenvedések hatalmasodnak el rajta, lí­ráját mégsem a romantikus idegenség jellemzi, hanem az élet finom mélységei. A németországi biedermeier másik jellegzetes költője Eduard Mörike (1804-1875). A késői romantikához tartozó „sváb költők” utolsó képviselője, ugyan­akkor művei már a költői realizmus felé mutatnak. A Maler Nolten (1832) című mű­vészregénye a goethei mintaképhez hasonlóan fejlődésregénynek indult, de a korraj­zon kívül pszichológiai síkon az önmagát vesztett lélek sorsszerű alakját rajzolta meg. A regényben lírai betétként beillesztett Peregrina-dalok Mörike befelé forduló líráját képviselik. A költői énre jellemző az érzékenység, ideges fogékonyság, meg­nevezhetetlen bánat, a bensőségességbe való menekülés. Mörike nem a szenvedés

Next

/
Thumbnails
Contents