Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - TALLÓZÓ - Elek Tibor: „Esztétikai érték és közösségi felelősség ” (beszélgetés Görömbei Andrással)
TALLÓZÓ versben is szövetséget kötött a magyar irodalom nagy vonulatával. A magyar és bolgár folklór mellett olyan alkotókkal is mély szellemi kapcsolata volt, mint Dylan Thomas és Zbigniew Herbert. Csoóri Sándor versben, szociográfiában, regényben, esszében, tanulmányban, filmben egyaránt kutatja az önkifejezés és a cselekvő történelmi jelenlét lehetőségeit. Életművében szemléletes példáját adta annak az új egyetemességigénynek, melyet Bartók mintája nyomán fogalmazott meg. Világában valóban szervesen együtt van a tenger és a diólevél, a népballada és Gregory Corso. Nagy Gáspár szellemi nyitottsága is fölöttébb vonzó számomra. Sokféle ösztönzést hasznosított egyéni látásmódjának megteremtéséhez. Kormos István, Nagy László, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Pilinszky neki egyszerre adott útravalót. De ugyanígy említhetjük Illyés, Németh László, Bibó, Tamási Áron szellemiségének felismerhető ösztönzését. Külön pecsétje életművének a kelet-közép-európai zónaidő legkiválóbb alkotóinak testvéri megszólítása, szövetsége. Legfontosabb talán mégis az, hogy Nagy Gáspár szinte szakrális tisztaságú és bátorságú költői világa úgy fogadta be a posztmodern szemléleti elemek sokaságát, hogy közben egy percig sem adta föl nemzeti sorsot vigyázó küldetését. A posztmodern szemléleti elemeket is ennek érdekei szerint hasznosítja. Nem zavarta, nem befolyásolta-e az irodalomtörténészt, a kritikust az, hogy Csoóri Sándor és Nagy Gáspár esetében közvetlen barátairól, munkatársairól ír? Azt, hogy barátjuk lehetek, életem nagy kincsei között tartom számon. Irodalom- történészi munkámban ez csak annyiban zavart, hogy tudom, még alaposabb, még mélyebb könyvet érdemelne életművük, mint amilyet tőlem kaptak. Tudom azt is, hogy az alkotókban másként élnek müveik, mint ahogy azokat egy-egy irodalom- történész megközelítheti. Nekem belső szükségből kellett vallomást tennem az ő életművükről. Oly mély belső igényem volt az, hogy elmondjam, amit gondolok és érzek életművükről, hogy ez hatálytalanított minden egyéb akadályt.- Az idén megjelent monográfiádban hangsúlyosan állítod, hogy „A Nagy Gáspár-i vers esztétikai alkatát a valóságmegnevező és a morális értékek egységének formateremtő ereje minősíti. ” A modern irodalomelméletekben ritkán találkozni effajta szempontokkal. Erkölcs és esztétikum ma is egymást feltételező fogalmak? • Számomra igen. Manapság szomorúan tapasztalom azt, hogy nagyon sokan merényletet követnek el a költészet ellen. Könnyű kézzel írják műveiket, nem küzdenek meg sem a gondolatért, sem az érzésért, sem a kifejezésért. Olvasom azt is, hogy a komoly költészet kora lejárt, ma a nyelvkomikus költők a népszerűek Európa-szerte. Az irodalomban mindenkor igen nagy szerepe volt a játéknak is. Tudjuk: József Attila félt a játszani nem tudó emberektől. És igaza volt. Ma azonban kétségbe eshetne a csak játszani tudó emberektől. Különösen, ha látná, hogy az örökös játék és az örökös nevetés mögött micsoda üresség tátong. Nagy Gáspár
