Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Fried István: Felső-Magyarország (Szlovákia) a március előtti periódus bécsi folyóirataiban (tanulmány)
Fried István egy kortárs újságcikk Mednyánszkyt a magyarországi német — nyelvű - írók közé sorolja): a jelen kötetben is történik hivatkozás Mednyánszkynak Kollár pamfletszerű írását vitató cikkére. A szlovák szerző egy svájci lapban 1821-ben tett közzé írást. A szlávok magyarosításának ügyében. Mednyánszkynak magyarul is, németül is (a birodalmi patriotizmust népszerűsítő/szolgáló Archív für Geschichtében 1823-ban) közzétett cikkében Kollár adatait túlzóknak véli, s a magyarosítás vádjával szembe törekvésként a magyar nyelv mélyebb s „tisztán irodalmi” megismertetését szögezi. Ismert, hogy Mednyánszky tudott szlovákul, foglalkozott szlovák történeti-földrajzi, honismereti problémákkal, műveinek túlnyomó többségét németül és latinul fogalmazta, részese volt a magyar nemesség kiváltságainak, nézetei részint ennek a kiváltságnak tudatosításából vezethetők le (az e nemességhez tartozás egyben a nemzetfenntartókhoz tartozás, a nemesi nemzetben lét öntudatát kölcsönözte), egyben honismereti munkásságával nem a nyelvi megosztottságból származó nemzetelképzelést szolgálta, hanem a hagyományközösségi elgondolásokat. Aligha tekinthetünk el attól, hogy Mednyánszky például Kollárral folytatott vitájában állást foglal a nemzetet megosztó törekvésekkel szemben, maga jóval fontosabbnak véli a birodalmi egységet és tudatot, mint a nyelvi nemzetre épített koncepciót. Mednyánszky (és Rumy) elképzelései szerint a nyelvi nacionalizmus minden formája azt a nemzetet osztotta meg, amely a nyelvi különféleségek ellenére azonos önmagával. így Mednyánszky „magyarsága” nem a következő nemzedéké, nemzettudata más, mint akár Ján Kolláré, akár Vörösmarty Mihályé. Mednyánszkyhoz hasonlóan értékelhető Mailáth János is, aki az 1820-as években magyar költészeti antológiát adott ki, az 1840-es esztendőkben magyar nyelvű újságot szerkesztett, amelyben Ľudovít Štúmak biztosított megszólalási alkalmat, de az 1840-es esztendőkben ott leljük egy magyarországi német nyelvű almanach „szerkesztői székében”; ez az almanach a XIX. század egyik legjelentősebb osztrák szerzőjének adott lehetőséget a közlésre: Adalbert Stifter sokat köszönhet Mailáth Irisének. Egyébként Mailáth a Széchenyi-Kossuth-vitával összefüggésben, valamint a bécsi udvar exponenseként került a szlovák-magyar „vitá”-ba, az 1840-es évek első felének politikai csatározásai szerkesztői résztvevőjeként. Ami viszont a kulturális közvetítést illeti, Mailáth a feldolgozója a „villitánc” megjelöléssel ismert történetnek, amelyet Felső-Magyarországra lokalizáltak szlovák (szláv) mondaként, és amely Mailáth közvetítésével jutott el a magyar irodalmi nyilvánossághoz, például Berzsenyi Dánielhez. Míg a magyar irodalom reformkori többközpontúsága a felső-magyarorszá- gi magyar nyelvű irodalmat elsősorban helytörténeti érdekességűvé avatta, részint a pozsonyi „cseh-szláv” tanszék (Juraj Palkovič oktatói, szerkesztői, költői tevékenysége), részint a Stúr-iskola révén a többközpontú szlovák irodalom számottevő többsége a jelzett területen bontakozott ki. Ebből a szempontból az összehasonlító irodalomtudomány nézőpontjából is fontosnak, sőt jellegzetesnek minősülhet, miképpen interpretálódik a szlovák és a magyar irodalom a periódus bécsi folyó
