Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Czapáry Veronika: A fürdés és olvasás (novella)
Czapáry Veronika Igen, volt idő, amikor Cincinnatus ezzel próbálkozott, persze tudhatjuk, hogy reménytelenül. Nem sikerült Alizt meggyőznie, Aliz azóta is, ha lát egy tükröt, megróbálja elvesztett képességét újraéleszteni, Aliznak a tükör minden. Cincinnatus egyszerűen csak gyűlölte ezt az egész tükör-ügyet és igencsak reménykedett, hogy amikor a tükörváros háborút indít, önmagát is eltörli, nem marad tükör. De tévedett, tükör maradt, csak város nem. Retums no more. Cincinnatus szeretett olvasni. Ez volt az egyetlen, ami jó volt az őrültek városának megszűnésében, az olvasás. Most is olvasott. Ezt olvasta: Gyermekléptek lánca köti a kölyökfolyosóhoz, hiszen oly sokszor járt s oly sokszor nem járt ott - mert hát csakúgy kötötte azoknak az alkalmaknak emléke, amikor éppen nem volt ott -, s mindegyre ott szívja-szopogatja a nádméz gyönyörét az ajkai között tartott nádból a Kincses úrfi, mint azon a reggelen, amikor fölfedezte, mint a ház egyetlen olyan zugát, mely elhagyatott és gazdátlan lévén, az övé lehet. Az övé. Képzeletbelileg ugyan, de az övé. Mi más is a tulajdon, mint képzelet? Szeretett olvasni Cincinnatus. Sokszor jobban, mint írni. Az olvasástól megjöttek és gyönyörű gyémántban tündököltek a gondolatok, megformálódtak és átúsztak az örökkévalóságon. Egészen egyértelműen megformálódtak, és Cincinnatus tudós révén a fantomok világában, szeretett, sokat szeretett gondolkodni, és ezt az olvasással érte el. Sokszor éveket töltött olvasással. Mivel már nem kellett ennie, és nem kellett az alvási helyeken törnie a fejét, hiszen a kivégzés ideje nagyon is elhalasztódott és csak Aliz vette észre, csak Alizzal létezett, ezért volt ideje, végtelen ideje olvasni. A könyvtárakban létezni, a könyvtárakban olvasni, de jó is volt. Cincinnatusnak a betű volt az eledele. Az tartotta életben, ha olvassák őt is és ha olvashat. Szeretett élni Cincinnatus. Szeretett a napsütésben futkározni. Imádta a tenger vissza nem adható kék színét, a kékséget, ahogyan megcsillan rajta a pára, azt, ahogyan minden napszakban a kéknek más ragyogása tűnik fel, a tengert szerette a legjobban, a tenger végtelen színét és a megmártózást ebben a végtelen kékségben, még az őrültek városának megszűnte előtt Cincinnatus imádott a kék városban élni, a kék városban, kék felejtéssel. És akkoriban sokkal kékebb volt minden. A tenger kékjétől Cincinnatus is kéknek érezte magát egyre jobban. Kéknek és készen minden megfűrdésre, újra és újra megmártózott a vízben, tudta örökké fog élni, hogy léte örök, akárcsak a betűké, mert ő maga a betű, ő betű- Cincinnatus és ezért sokat fürdött, változatosan és alaposan. Cincinnatusnak a fürdés lett a mániája és az olvasás. Ahogyan Aliz nem hagyta abba a tükrökkel való próbálkozásait, Cincinnatus a tenger kékjében talált
