Irodalmi Szemle, 2005

2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Gyüre Lajos: Tűnődéseim (elmélkedések)

Gyüre Lajos

benne az esővíz, vagy talán még a tavalyi hóié, mivelhogy lefolyása nincs semerre.

Mindez akkor jutott eszembe, amikor a minap a család apraja-nagyja besorakozott édesanyánkhoz, hogy méltó keretet adjon születésének 80. évéhez. így aztán nem is szóltam borongósra sikerült utamról. Gondoltam, a beszéd fonala úgyis odakanyarodik vissza, s a kassai Tópart toronyházának harmadik emeleti betonfalai kiszélesednek - belefér az egész mokcsi határ. A Csőrény zsombékos kákabuty- kóival, a Felsőerdő a kivágott rönkjeivel, a Sári lovunk, amelyet elvittek a németek, de megmaradt a csikaja, a Szellő. Azt pedig a tyúkok ették meg a földművesszövetkezet kertjében. A tyúkokat: — Jaj istenem, tán mi is ettünk belőle? - így a- nyánk - vagy más isten teremtménye, aki ugyancsak elporlad. így teljesedik be a világ körforgása - hallom az idők távolából Varga tiszteletes hangját a szószékről, aki immár jó néhány esztendeje ott porlad temetőnk egyetlen tölgyfája alatt. Még ő nézte ki magának a helyet magányos sétáiban: hol nyugodjon haló poraiban.

így mendegélünk vissza az időben, kapkodva a szót egymás szájából, kitéve a keresztöltéses asztalterítőre múltunkat, mint az öreg Horgos a krumplilángost a bokorra, hogy az éltető nap melege hátha megpirítja a sületlenjét is. Megjártuk a kihalt udvarokat. Keresztapámhoz, Bálint Józsihoz is betértünk, vajon mivel bíbelődik így vasárnap délután? Lőcsöt farag, vagy az égi földeken tilalomfát állít, hogy le ne tapossák a friss vetést, mint idelent, amikor a falu nagy derültségére a gyűlésen fennhangon kijelentette:- Mindenkinek nagy a kára, de olyan, mint az én károm, nincsen senkinek!- gondolván a letaposott vetésre.

Persze, a huncut fiatalok - a cigányoktól hallva - arra értették, amire a bő- vérű menyecskék gondolnak úgy félálomban, elalvás előtt. A derültség könnyeket kicsalogató végére anyánk teszi fel a pontot.- Elment ő is! Háromnapi kényszermunkára. Akkor láttuk utoljára. Ott pusztult el a lágerban. Hastífuszt kapott. Többen maradtak ott, mint a fronton.- Egynéhányan hazajöttek azért. Például Géczi Lajcsi - vetem közbe.- Mikor volt az már, amikor ű gyött?!- De ott volt ő is!- Ott. Csakhogy nem ű gyött elsőként, hanem Brandics András meg Majaros Sanyi. Elsőnek a sok ember közül! Szamborbul. De meg volt rémülve a bíró! Az járta a faluban, hogy nem akart felelősséget vállalni a faluért. Azért vitték el az embereket. Az egész falu kint volt az utcán, mikor űk gyöttek ketten. Úgy kísérte ű- köt a níp mint virágvasárnap a szűzmáriás lobogót.- Ne várja meg Gajdos, míg a háza elé írünk! - kiáltotta égre emelt ököllel Brandics András.- Aztán csak lépkedtek, hátuk mögött a kíváncsiskodókkal a bíró háza felé. Gajdos éppen akkor igyekezett átugrani a sövénykerítésen a kertek irányába, de hát a test nehezebb volt a léleknél! Csak az akarat volt meg hozzá, az erő kevés, vagy