Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - Nagy László: József Attila! (vers)
Nagy László s a kifordult nyakcsigolyákat rendbe szedve két kisírt szemmel, tüzes iker-körrel nézz a szemembe, hogy rendülne bele a mohó, emlék nélküli tenyészet, az egek mirigy-rendszere s e megváltatlan földi lét. József Attila! Te add nekem a reményt, mert nélküle romlott a napvilág, a vér eves, bár a fogad vicsorog, bár a nyakad csikorog, bólints, hogy érdemes, cáfold meg halálos logikád, te glóriás, te kíntól bélyeges! Képzeletemre bízzál édes munkát, mert immár úgy szorgoskodik, hogy a sarkamtól torkomig forraszt rám forró hamubundát, radioaktív iszonyt — félek, hogy minden rejtelmet kibont s végül már semmi se fáj. Hogy el ne jussak soha ama síkra: elém te állj. Segíts, hogy az emberárulók szutykát erővel győzze a szív, szép szóval a száj!
