Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - H.Nagy Péter: A kiiktathatatlan tényező(k)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE nyire szembeötlő, ha a monográfus azt a címet adta volna munkájának, amelyről az valójában szól. A szerző polgári és írói nevének különbsége ugyanis már magában jelzi élet és irodalom, ideológia és retorika helyenkénti szétválaszthatóságát. A Vár Ucca Műhely Könyvek 7. darabját jelölő tulajdonnevek tehát pontosíthatók - Brassai Zoltán: Ziegler Géza. H. Nagy Péter A kiiktathatatlan tényező(k) Bohár András könyvéről és a Cs-tartományról A Ráció Kiadó Aktuális avantgárd sorozatában látott napvilágot Bohár András filozófus Cselényi László költészetéről írt kismonográfíája. A kötetet a Magyar Műhely Kiadó is támogatta és ez a tény talán több mint gesztus (itt most tekintsünk el a kiadók nehéz anyagi helyzetétől...). Már csak azért is több, mert Cselényi László poétikájának alakulásában, egyáltalán „népszerűsítésében” az utóbb említett „társulat” kardinális szerepet játszott. Az itt következő mondatok azonban nem ezekről kívánnak szólni; tulajdonképpen egyetlen kérdést járnának körül: hatástényezőjévé vált-e - végre - a Cselényi-líra a kortárs irodalomértésnek... Bohár András „dolgozatát” olvasva a válasz így hangzik: minden kétséget kizáróan: igen. A filozófus argumentációja azonban felvet jó néhány olyan problémát, melyet érdemes közelebbről is szemügyre vennünk. A monográfus - igen korrekt módon - a következő „hiányosságok” előtérbe állításával kezdi mondandóját: „Számos terület kisebb hangsúlyt kap az elemzésekben, mint azt talán megérdemelhetné. így például az eminens poétikai megoldások, a zenei szerkesztettség vagy a kulturális univerzalitás kitüntetettsége, amelyek csak a sajátos rekonstrukciók finomszerkezetében vannak jelen, vizsgálódásaim során kisebb hangsúlyt kaptak.”' De ami egy „hermeneuta” „szájából” még elképesztőbben hangzik: „Azt is jeleznem szükséges továbbá, hogy vállalkozásom/vállalásom nem érinti a sokfelől jövő és még többfelé ágazó befogadói olvasatokat. Ennek kitünően szerkesztett dokumentuma az Escorial avagy a Cs-tartomány kötete, ahol a több mint négy évtizedes Cselényi-működés különböző befogadói aspektusaival ismerkedhetünk meg.”2 Elképesztőbben, hiszen Bohár András - deklaratívan - eltekint a Cselényi-opuszok fogadtatásának mérlegelésétől. És itt máris érdemes elidőznünk... Elsősorban nem is azért, mert egy „hermeneutától” elvárná az „ember”, hogy vessen számot az őt magát is feltételező olvasói hagyománnyal; hanem azért, mert az említett tanulmánygyűjtemény önmagában is figyelemre méltó; sőt mintegy elébe megy a Cselényi-költészet monografikus feldolgozásának.3 Ha ki kellene emelnem ebből a kontextusból néhány olyan szöveget, amely túlmutat önnön tárgyán (értsd: nem laudáció vagy ehhez hasonló alkalmi írás), akkor minden bizonnyal - Esterházy Péter ide vagy oda4 - Tőzsér Árpádra és Mekis D. Jánosra hivatkoznék. E két irodalomtörténész - s a szó itt Tőzsér esetében is maximálisan
