Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2005 - Fónod Zoltán: „Európa vadonában” vallatja a történelmet... - Gál Sándor életművéről, munkásságáról
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2005 tőjében bolyongva Gál Sándor úgy véli: életem során bejártam az emberiség történelmét (...) az én májamat tépték a vascsőrű keselyűk, mikor az istenek a sziklához láncoltak. De mindig megszabadultam, és mindig éltem. Végigjártam Odüsz- szeusz útját, éreztem a tengerek sós leheletét, öleltem Helénát, s minden asszonyt, aki volt, s akiket a bennem lakozó másik énem megteremtett, hogy játékaim teljesek legyenek századunk embertelen magányában”- olvassuk Egybegyűjtött művei II. kötetében (2001). Egy beszélgetésünk során így árnyalta ezt a kérdést: „Az én — prózáimban szereplő - alakjaim nem »hősök«, hanem »áldozatok«. Pontosítva: regény- és novellaáldozatok. Ez nem holmi stilisztikai trükk, hanem valóságunk következménye. Nekünk ugyanis még a »hőseink« is »áldozatok«. Egyfolytában, immár nyolcvan éve...” Ez a vallomás is jelzi, hogy a prózaíró Gál Sándor- akárcsak verseiben - „Európa vadonában” élve vallatja a történelmet, otthont kereső és otthont őrző szándékkal. Csak jelzésszerűen említsük publicisztikai írásait, riportjait (Liliomos kürtök, 1979; Mély utak, 1985; írott beszéd, 1993; A megtorlás békéje, 1993, Az éjszaka horizontja, 1994; stb.), illetve szociográfiáját (Mesét mondok, valóságot, 1980; Ahol élünk, 1989), valamint a Thália Színház történetét felölelő tanulmányát (Smink nélkül, 2004) és a Csemadok múltját vallató, készülő kötetét. Említhetnénk gyermekeknek írt verseit, meséit is (Csikótánc, 1975; Héterdő, 1992; Mese a hétpettyes házikóról, 1983), ezek a legkisebbek kedvenc kötetei voltak. Az elmondottak alapján csak megerősíthetjük, hogy Gál Sándor sokarcú, sok műfajú költő, író és közíró. Tehetsége, kísérletező kedve és kereső nyugtalansága vezérelte őt az elmúlt évtizedekben, és ez emelte őt irodalmunk legjobbjai közé. Ilyen előzmények és az életművel való szembesülés alapján döntött úgy a kuratórium, hogy a Posonium Irodalmi Díj Életműdíját 2005-ben Gál Sándornak ítéli. Meggyőződésem, hogy - megérdemelten - jó kezekbe került a díj. Fonod Zoltán „Ismeri a nevetés és a mosoly minden formáját...” Kopócs Tibor Művészeti Eletműdíjas képzőművész munkásságáról Mindenesetre egyértelműbb egyetlen sikeres műért kapni díjat, mint egy életműért. Az életműdíj azt sugallja, hogy egy lezárt fejezetről van szó, ami a tavalyi in memóriám díjnál valóban így volt, de a jelen esetben nem. A másik dolog-míg egy mű valóban az alkotó eddigi legjobb alkotása lehet, az életműben jelen vannak úgy a kitűnő, mint a kevésbé jó művek, a kereső és vargabetűs próbálkozások, a művész életének és művészetének szinusz-koszinusz-hullámzásának eredményei.
