Irodalmi Szemle, 2005

2005/7 - Tóth Elemér versei (Szárnyalni kell..., Tavaszi varázs, Megkésett vallomás)

Tóth Elemér versei Egész lényedből árad a varázs, úgy ölellek, mint soha senki más - őrizd meg fényes csillagaidat! Megkésett vallomás Mondtam: szeretlek! Talán nem elégszer. Utólag mindez vigasznak sovány, csak bámultalak bárgyún, ostobán, mert úgy ragyogtál, mint egy drága ékszer. Kínsziklámat felgörgettem a hegyre. Én, Sziszüphosz, a remegő gyerek, a vágyam hajtott, hogy veled legyek, mert nálad nélkül élni nincs értelme ­már akkor tudtam, s vallom még ma is igencsak benne járva, lásd, az őszben - de te ragyogsz még, mint a nap kelőben. S bár kincseink közt akadt pár hamis, kirostálták életünkből az évek... Nálad nélkül már felényit sem érek! Az elnökség (jobbról: Lauer Edith, Duba gyula és Dobos László), a szónoki pultnál Fonod Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents