Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - TANULMÁNY - Filep Tamás Gusztáv: Táj hazalélektan
Tájhazalélektan ti őt), annyira, amennyire sarlós, prohászkás is volt, amennyiben a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején e katolikus világnézetű csoport folyóiratának, az Új Szellemnek a munkatársa lett. A radikalizálódásban a húszas-harmincas évek fordulóján nem követte a Sarló vezérkarát, a tagság valószínűsíthető többségével együtt részt vett viszont a csehszlovákiai magyar kisebbség egységesülésének a harmincas évek második felében bekövetkező folyamatában. A Turul című diáklapban a főhatalom-változás után közölt egyik novellájából kiderül, hogy az első világháború utolsó évében a gimnáziumból az olasz frontra vitték, s a háborús élmény, és különösen a háborús veszteségek számbavétele, a történelmi Magyarország széthullása, az elszakított magyarság létbizonytalansága (amelyet szlovákiai pályaszakaszának alább említendő fő művében plasztikusan, de a tudomány módszereivel ábrázol, illetve ír le), a térségben terjedő nyomor és mindaz, ami a Duna völgyét sújtotta akkoriban, a szociális elkötelezettséget erősítették meg benne, de az ekkor felnövő korosztályok hangadóival szemben a humanizmusa - melynek következménye volt valószínűleg már maga a pedagógusi pályaválasztása is - megóvta a radikalizmus bármiféle formájához való kapcsolódástól. A Turulban közreadott többi novellájában is a magyar tragédia foglalkoztatja a világháborúból - a fölösleges emberáldozat, a szomszédos államok haderejének támadása Magyarország ellen —, Nyugat-Európát bejárva azonban a magyar állam bukását már az általános összeomlás részeként, egy, az egész földrészre kiterjedő dehumanizálódás jeleként értelmezi. Első tervei éppen ezért a széttört kontinens elemei közötti kommunikáció továbbéltetésére irányultak. Nyelvismerettel és személyes kapcsolatokkal rendelkezvén magyar szépirodalmi műveket próbált átültetni világnyelvekre - németre és franciára; napi tanári feladatai által meghiúsított ötletei között Móricz Zsigmond és Berde Mária egy-egy munkájának fordítása szerepelt, egy évtizeddel később pedig az akkor Európa-szerte ismert és népszerű, azóta is sűrűn kiadott Jean Gionóval közösen Tamási Áron Ábelét akarták lefordítani franciára (e tervet viszont a háborús állapotok hiúsították meg). Krammer számára megmaradtak azonban a közvetítés egyéb formái. A húszas-har- mincas évtizedfordulón fontos szerepe volt a friss francia irodalom megismertetésében, az elsősorban a kolozsvári Korunkban közölt cikkei viszonylag apró terjedelmük ellenére is emlékezetesnek bizonyultak: Peéry Rezső például, Krammer halálhírét hallva, Szalatnai Rezsőnek küldött levelében negyven évvel e cikkek megjelenése után is fontosnak tartotta kiemelni: „a nevelőmunka, amelyet a Korunk francia könyvszemléjében kifejtett, jótékonyan ellensúlyozta egyoldalúan német szociológiai tájékozódásunkat, amiért nagy hálát éreztem iránta: amiért mesteremnek tekintettem s egy életre megszerettem”.4 A kolozsvári Korunkban és Barta Lajos folyóiratában, a pozsonyi Új Szóban közölt cikkei - elsősorban a Korunkban rendszeresen megjelent e francia könyvszemléi, melyekről Fukári Valéria írt pontos tanulmányt5 - jelölik első lényeges pályaszakaszát, továbbá az A Mi Lapunkban közölt írásai, amelyekben viszont
