Irodalmi Szemle, 2005
2005/6 - TANULMÁNY - Filep Tamás Gusztáv: Táj hazalélektan
TANULMÁNY FILEP TAMÁS GUSZTÁV Táj hazalélektan Krammer Jenő portréjához A két világháború között létrejött életművek átértékelése 1989-1990 után csak részlegesen történt meg, a korszak irodalom- és eszmetörténetének jelentős alakjairól gyakran még mindig a korábban megrajzolt vázlatos képet őrizzük, ráadásul minél inkább besoroltatott valamely alkotó, gondolkodó a diktatúra haladó hagyományába, annál idegenebbnek tartja őt az utókor. A csehszlovákiai magyar irodalom és tudományosság kiemelkedőbb képviselői munkáinak kiadása - ez csak részben jelentett újrakiadást, hiszen sok szerzőnek életében, illetve a politikai fordulat előtt egyáltalán nem jelent meg válogatott kötete, így életművük összegyűjtése is ránk maradt1 — a viszonylag lendületes kezdetek után elakadt, ezért gyakran ma is az egykori közhelyek élnek tovább egy-egy szerzőről. Sokszor úgy tűnik föl, a szlovákiai magyar értelmiségben nincs is elegendő érdeklődés ezen életművek i- ránt, s ezt talán éppen az példázza a legjobban, hogy körülbelül egy évtizeddel ezelőtt Krammer Jenő válogatott tanulmányainak kiadását egy, a szlovákiai magyar könyvkiadók képviselőiből álló kuratórium nem támogatta. Nem valószínű, hogy azért, mert a delegáltak által Krammer életműve könnyűnek találtatott. Attól tartok, hogy nem is nagyon ismerték. Krammemek azóta sem jelent meg könyve. Pedig egyetlen faktum miatt is megérdemelte volna a figyelmet: azon kevés, valaha csehszlovákiai magyar alkotók egyike volt, akiknek legalább egy műve világnyelven is olvasható, ráadásul többszöri hivatkozások tárgya. Krammer Ö- dön von Horváthról írott öregkori monográfiájáról van szó, amely először németül jelent meg (Ödön von Horváth. Leben und Werk aus ungarischer Sicht. Bécs, 1969), s amelynek az író ifjúk órára, pozsonyi éveire s talán első munkáira vonatkozóan is Krammer műve a fő forrás a német szakirodalomban, amint az a drámaíróról magyar könyvtárakban föltalálható német kiadványokból is kihüvelyezhető és amint ebben Fried István is megerősített, amikor nagyjából egy évvel ezelőtt terjedelmesebb tanulmányt írtam Krammerről. (Természetesen nem volna hiábavaló, ha egy, a német irodalomtörténeti szakirodalomban otthonosan mozgó kutató visszakeresné és minősítené e hivatkozásokat, mert az e téren való kutatások hiányából adódnak azok a helyzetek, amelyben e pillanatban én is vagyok; tudniillik e kérdésben azt állíthatok, amit akarok - vélhetően senki sem fog rám pirítani.) Az
