Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Török Elemér versei (Ima Nemzetemért..., Anyai nagymamám..., Rigó nagyapám..., Füvek némaságában, Nyargalj, lovam, vágtass vélem, Egy távoli fényragyogásban...)
Török Elemér versei Lovam nyakán réz a csengő, hangja csillagokig zengő. Csilingelve cseng-bong szépen, vágtass lovam, nyargalj vélem! Már aranyló fény záporoz, kedvem attól oly mámoros. Nem más tájon, más ég alatt: itt érzem csak jól magamat. Jó ezt tudni, s már legyen így, a halálos gyászingemig. Nyargalj, lovam, vágtass árkon- bokron át a vad pusztákon: hova mindig visszavágyom, álmodozni virágágyon... Egy távoli fény ragyogásban... Mennyi ellentét gyűrűző köre zárt már örvényeibe... S már megint... pedig tudod, hasztalan dohogsz, hogy így, meg úgy kellene... csak hát téged, ma se kérdez senki... Mint némafilm, pereg előtted múltad, egyedül érzed magad, akár a haldokló,
/
