Irodalmi Szemle, 2005

2005/6 - Szalay Zoltán: Képtelen valóság avagy a Kozmosz örökké zengő éneke (esszé)

Képtelen valóság- Mégis megéri?- Ha levegőtlen vihar a jajunk, akkor is csak sikoltani!- S azt teszi a magyar?- Hát nézze meg a képet. Látja őt? Amint ez a kis kopott ember búsan, árván énekelget bolondságról, szerelemről, kora őszről, illó nyárról? Mindene fáj, s nem tudja: feltámad-e. Ha tehetné, eliphenne mindörökre.- S mért nem teszi azt?- Mert segíteni akar, s ha hazáján segíthet, él mégis mindörökre.

Kezdtem belejönni a különös kiállítás szemlélésének módjába. Ahogy a következő képhez léptünk, mely az Ember címet viselte, már azelőtt megéreztem valamit a mű hangulatából, hogy a Közvetítő beszélni kezdett. Egy hatalmas körtefát láttam, melynek a föld volt a gyökere, a magasság a dereka, az ég a lombja, körtéjét bogarak ették és madarak - az éhes csillagok. Aztán egy teljesen más képet is láttam: acélműhelyeket, vasat és szenet, hegyeket, melyek tűzben izzottak, s karcsú vonatokat, melyek versenyt futottak a halállal.- Az ember egyszer csak megállt, szétnézett, és megváltozott - mondta a Közvetítő. - Először körtefa lett, a természet üde teremtménye, hatalmas és csodálatos, tiszteletre és tetszésre méltó. És tisztelték és tetszett mindenkinek és félték őt. De ő ezzel nem elégedett meg. Nagyobb, gyorsabb és erősebb akart lenni mindennél és mindenkinél. Azért dobta tűzre a nagy hegyeket, hogy megelőzze az új időket. Sikerült neki. Vadonatúj, hatalmas, dübörgő új világot hozott létre, s azt mondhatta: én vagyok a Hatalmas. Csak Ember nem akart lenni soha.- S a Költő?- O úgyis elpusztul, idő előtt és irgalom nélkül.- Miért?- Lépjen ide. Itt a költő. Aki kazánt súrolt, sarjat vágott, fát lopott és vizet árult, de csak gúnyos ítéleteket meg gyomorbajt kapott cserébe. Látta és érezte: forgó, gyulladásos gyomor a világ is és nyálkás, gyomorbeteg a szerelmünk, elménk, a vége pedig, a háború csak véres hányás. Ő látta ezt, s látott még egy csomó mást is; de nem elég, hogy látta mindezt: le is írta. Az igazságot, ahogy senki nem akarja ismerni, meztelenül, mocskosán. De talán van-e értelme az ilyesminek? Ő nem másért írt, csakis a reményért, a jobb jövőért, népéért, minden egyes tollvonása akár egy suhintás egy kiköszörült élű kaszával!- Harcos volt!- A legutolsó harcos!- S hogy viseli mindezt a Költő? Szembe tud nézni saját sorsával?- A Béka című képen, itt, ni, láthatja őt, a kétéltű Költőt. A zúgó egek fenekén lapul, a tengerben s az egekben él. Minden az övé, amire szüksége van s ami azzá teszi, aki. Ölelő karok meleg homályú, lágy világában él, az ésszel fölfogott emberiség világosságának egével a feje fölött.- Övé az igazi világ - jegyeztem meg. - A képtelen valóság.- A minden és a semmi. A világ mintha nem lenne semmi. Legyen, hogy ne