Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Hogya György: Az Út (novella)
Az Út Már sötétedett, mikor hazaindult. Kicsit meghajtotta a kis Skodát, mert szeretett gyorsan hajtani. A sztrádáról leérve azonban valami kopogást hallott. Megállt, és a szembejövő kocsik fényeinél nézte, mi történt. A bal első kerék meglazult! Az anyák nem tartottak, sőt, az egyik tartócsavar le is tört. És a hátsó is! Valaki meglazította a csavarokat. Vagy még otthon, vagy Pesten! Behúzta a maradék anyákat, és csak lassú hatvanas-nyolcvanas tempóban hajtott tovább. Két hét múlva, mikor Magda néni visszatért, és elmesélte neki a történteket, legnagyobb meglepetésére nem történt semmi. Magda néni ugyan elmondta, hogy megkérte Rétit, egy (zsidó) ismerősét, ellenőrizze a kocsit, de semmivel sem jelezte, hogy ez a felületesség kihozta volna a sodrából. Tovább folytak a nyelvleckék, hol németül, hol pedig angolul. Fülöp elfogadta a segítséget, pedig már nem szorult rá. Eljutott arra a szintre, hogy egyedül is tanulhatott volna, de megszokta ezeket a találkozókat, amelyeken azért nemcsak a tanulásról volt szó, hanem a családról és persze a politikáról is. Magda néni szenvedélyesen figyelemmel kísérte a politikai eseményeket, s - ezt Fülöp akkor még nehezen magyarázta - régi balos múltja ellenére is a változásokért izgult. A szertartásos teaivás és az apró kérések, amelyekkel néha meglepte Fülöpöt, hozzátartoztak ahhoz a múlthoz, amikor még nagyapjaként szerette az öreget, és családtagként érezte magát ebben a házban. Az életrajz kérdéséhez csak egyszer tért vissza, mikor egy sárga borítékot a- dott Fülöpnek azzal a kéréssel, hogy egyelőre ne nyissa ki. Meglepően rövid idő után Magda néni bejelentette, hogy ismét utazik. Lázas készülődéssel teltek a napok, többször visszaigazoltatta Fülöppel, hogy szabaddá tudja-e tenni magát az utazás napjára, és órák alatt is egyre szórakozottabbnak, szét- szórtabbnak tűnt. Hosszú évekig nem volt hajlandó beszélni férje öngyilkosságáról, most megengedett egy-egy megjegyzést. Bánkódott, hogy Fülöp akkor, rögtön a haláleset u- tán nem fogadta el Apóka egy szép, drága anyagból készült öltönyét. Különböző holmikat kínált akkor a férje ruhatárából, szabassa át a saját méretére, de Fülöp valami megmagyarázhatatlan szégyenérzetből - talán, mert még a hasonlítás tényét sem akarta elfogadni egy ilyen nagy emberrel, talán, mert már akkor is világos volt, hogy ő egy örök balek - határozottan visszautasított minden „ajándékot”. De nemcsak az emlékezés, sok más apró jel is arról árulkodott, hogy valami miatt izgul. Felutaztak Apóka sírjához is, s Fülöp akkor vette észre, hogy az Öreg doboza mellett nincs üres hely, ahova majd Magda néni urnáját teszik. Pedig mindig azt hajtotta, hogy mellette akar majd pihenni... - gondolta, s a titok egyre sűrűsödött. Megpróbált nyomozni is, pontosabban kérdezősködni, hogy legyen valami más forrása is az életrajzhoz, mint amit Magda néni mond majd, de egy kisvárosban ilyesmit nem lehet feltűnés nélkül megtenni. Az idősebb zsidók, Spiegelék, Róthék elköltöztek a nagyvárosba, mintha a nagyvárosi élet jobb „rejtőzködési” lehetőséget biztosítana nekik. Akik itt maradtak,